Seszták aláírta a Busani Nyilatkozatot

SesztakMiklosSeszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter képviselte Magyarországot az infokommunikációs és távközlési tárcavezetők éves találkozóján 2014. október 19-én, a dél-koreai Busanban. A rendezvényen résztvevő 52 ország szakterületi miniszterei a szektor globális jövőképét rögzítő közös nyilatkozatot fogadtak el. A dokumentum kimondja, hogy a fejlesztési célok középpontjába kell helyezni a növekedést, a társadalmi integrációt, a fenntarthatóságot, az innovációt és a partnerséget. A Busani Nyilatkozat szerint senki nem maradhat ki a Szélessáv mindenkinek vízió nemzetközi megvalósításából.

Az infokommunikációs eszközök elérhetőségének javítása új lehetőségeket teremt a foglalkoztatásban, oktatásban, egészségügyben, a közszolgáltatások terén, lehetővé teszi a környezeti és demográfiai problémákkal való szembenézést. A miniszterek kinyilvánították abbéli szándékukat, hogy közös stratégiát hozzanak létre, amely javítja a hozzáférést és elfogadást. A korszerű technológiákat így a fejlődő országok növekedési képességük erősítésére használhatják, előnyeikkel élve a kiszolgáltatottabb és veszélyeztetett társadalmi csoportok (pl. idősek, fogyatékkal élők, szegények) is jól járnak — áll a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Kommunikációs Főosztály közleményében.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Csak a második legnépszerűbb kategória az it-fejlesztés és a programozás

szo okt 25 , 2014
ShareTweetPinShareA Profession.hu legújabb felmérése szerint továbbra is határozott ütemben növekszik az álláshirdetések száma, az ősz kezdetével rekord számú álláshirdetés árasztotta el a munkaerőpiacot. A hirdető cégek száma tavaly őszhöz képest 49 százalékkal növekedett, közel 2000 munkaadó 19789 számú hirdetést adott fel a harmadik negyedévben. A legtöbb új munkavállalót az értékesítés/kereskedelem […]

És még ez is...