Semmi sem szent: feltörték a Vatikán főkönyvelőjének számítógépét

1

jezusA pápai állam csendőrsége lopás gyanújával nyomozást indított, miután kiderült, hogy a vatikáni hivatalokból bizalmas dokumentumokat tulajdonítottak el, valamint feltörték a Vatikán első számú könyvelőjének számítógépét – jelentették a vasárnapi olasz napilapok. A La Repubblica értesülései szerint a vatikáni csendőrség egy egyházi személyt tart felelősnek. A római Il Messaggero úgy tudja, három személy ellen vizsgálat indult és küszöbön áll egyikük letartóztatása.

Az Il Tempo napilap hozta nyilvánosságra, hogy még az október 25-én véget ért rendes püspöki szinódus napjaiban erre fel nem hatalmazott személyek kinyitották Libero Milone vatikáni revizornak a vatikáni irodájában levő számítógépét és a komputerből több bizalmas és „jelentős” dokumentumot és számlát kiloptak. Ezen kívül más vatikáni hivatalokból is eltűntek papírok. Az olasz sajtó hírei szerint a pénzügyi dokumentumokat a Vatikánban dolgozó személyek lopták el és két olasz újságírónak szolgáltatták ki, akik könyvet írnak a Vatikán pénzügyi működéséről. A Vatikánból kiszivárogtatták Ferenc pápa egyes telefonbeszélgetéseinek szövegét is.

One thought on “Semmi sem szent: feltörték a Vatikán főkönyvelőjének számítógépét

  1. Ha nem kell adót fizetnie, s ha nem bűncselekményt takar, nem mindegy mit ad-vesz? A beszélgetésért ki fizet, milyen értéket rejt? Érthetetlen.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Négy magyar társaság úgy nő, mint a gomba

hét nov 2 , 2015
ShareTweetPinShareNégy magyar cég került fel a Deloitte Közép-Európai Technology Fast 50 listájára, amely a közép-európai régió leggyorsabban fejlődő technológiai cégeit rangsorolja; a tavalyi győztes Szállás.hu Kft. idén a dobogó harmadik fokán végzett. A kft. 1209 százalékos árbevétel-növekedéssel lett harmadik, rajta kívül a legjobb ötvenbe került további három magyar cég: a […]

És még ez is...