mínuszos.hu

Schanda szerint érdemes informatikai képzéseket választani a felsőoktatási jelentkezések során

Egyre növekszik az érdeklődés a felsőoktatási informatikai képzések iránt, és a kormány továbbra is arra biztatja a fiatalokat, válasszák minél többen az ilyen típusú képzéseket – mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára. Az államtitkár kifejtette: arra buzdítanak, hogy a felsőoktatási tájékoztató böngészése közben mindenki fordítson kiemelt figyelmet arra az összesen húsz felsőoktatási intézményre, ahol informatikát lehet tanulni. Schanda szerint a kormány azt szeretné, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek. Mivel az informatika a leggyorsabban fejlődő ágazat, az ilyen irányú képzések biztos megélhetést nyújthatnak a későbbiekben a fiataloknak – hangsúlyozta. Mint elmondta, a kormányzat „erőfeszítéseinek” eredménye a felvételi statisztikákon is látszik, 2019-ben a felsőoktatásba jelentkező mintegy 126 ezer diák több mint tíz százaléka, csaknem 14 ezer fiatal jelentkezett valamilyen informatikai szakra. Közülük mintegy 7600-an felvételt is nyertek. 2018-hoz képest tavaly mintegy hat százalékkal, 2016-hoz képest pedig több mint harminc százalékkal nőtt azoknak a száma, akik informatikai területen folytatják a felsőoktatási tanulmányaikat – közölte az államtitkár.

Vélemény
Sajnos nincs mindenben igaza az államtitkárnak. Az igaz, hogy jelenleg szinte bármilyen informatikai tudással, képzettséggel el lehet valahol helyezkedni, de ez középtávon meg fog változni, s nem lesz elegendő az egydiplomás informatikai végzettség. A munkaadók egyébként már ma is inkább az olyan kétdiplomás, több nyelven beszélő szakembereket keresik, amelyeknek az informatikán kívül is van végzettsége: vegyészmérnök+informatikus, logisztikus és informatikus, stb, stb. Úgyhogy arra bíztatunk minden továbbtanulót, hogy válassza az érdeklődésének leginkább megfelelő szakot, és amellet képezze magát informatikából.

Exit mobile version