Schanda szerint a VírusRadar mobil app jelentősen hozzájárul a járvány elleni védekezéshez

Már letölthető a VírusRadar mobiltelefonos alkalmazás, amelynek tömeges használata hasznos eszköz lehet a járvány elleni védekezésben – közölte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára. Az államtitkár kiemelte, hogy az alkalmazás használata kétszeresen is önkéntes alapon történik: egyrészt dönteni kell annak a letöltéséről, másrészt a fertőzött használó önként küldi el adatait a járványügyi hatóságoknak. Az applikáció tömeges használatának köszönhetően az azonosított fertőzöttről megmondható, hogy a megelőző két hétben kikhez volt közel, két méteres távolságon belül, legalább húsz percig. Így felvehető a kapcsolat ezekkel az emberekkel, célzottá válik a tesztelés az elkülönítés a járványügyi protokollok, eljárásrendek szerint. Az önkéntesség mellett az adatvédelem is biztosított, az alkalmazás a készüléken nem tárolja a fertőzöttel kapcsolatba kerültek telefonszámát, erről csak a fertőzött hozzájárulása esetén kaphat információt a hatóság. Az alkalmazás megvalósulásához hozzájárult adományként a NextSense és annak magyar disztribútora a Biztributor Kft., a regisztráció aktiválásához szükséges sms-ek díjmentes kiküldését pedig a Vodafone Magyarország biztosítja.

Az operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa Kiss Róbert elmondta, hogy egyre többen vállalják a hatósági házi karanténban levők, hogy a rendőrség elektronikusan ellenőrizze, mennyire tartják be a korlátozó intézkedések szabályait. Eddig 716-an töltötték le mobilkészülékükre és kezdték alkalmazni az erre szolgáló szoftvert, jelenleg 579 aktív felhasználó van.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.