mínuszos.hu

SAP verseny: két magyar startup is kaszált

Egyenként másfélmillió forintnyi eurót, és egyhónapos berlini akcelerátor programban való részvételt nyert két magyar startup. A támogatással közelebb kerülhet a társadalmilag fontos ügyet szolgáló két hazai közösségi vállalkozó ötletének megvalósulása. A Social Impact Start által szervezett, az SAP támogatásával megvalósult versenyen az olyan korai állapotban lévő közösségi vállalkozások ötleteit várták, amelyek szociális, társadalmi problémákat oldanának meg. Az ötleteknél főként a kreativitást, a fenntarthatóságot, a várható hatást vizsgálták.

A DailyOne egyfajta Kickstarter-t hozna létre a non-profit szervezetek számára. Olyan közösségi adománygyűjtő mobil applikációt terveztek, ahol az alapítványok megjeleníthetik ügyeiket, rövid leírással, képekkel, célösszeggel bemutatva azokat. A felhasználók pedig naponta száz forinttal segíthetik az ügyek megvalósítását, és nyomon is követhetik ezek lépéseit az okostelefonjukon, teljes transzparencia mellett.

A Learndom az alsó tagozatos matematika oktatásban kíván alternatívát nyújtani. A startup szerepjátékot fejleszt, ahol a fiatal hősök -a nehezebb feladatoknál akár összefogva- feladatokat oldanak meg a matematika világában.

Exit mobile version