Idén is keresi a közép-kelet európai régió, köztük Magyarország legjobb üzleti szoftverbevezetéseit az SAP. Minden olyan szervezet jelentkezhet, melynél 2013. január 1. és szeptember 2.-a között indult el SAP rendszer. A cégméret nem akadály, három kategóriában (kis, közepes, nagyvállalat) osztanak majd arany, ezüst, és bronz díjakat. A negyedik éve megrendezésre kerülő verseny célja változatlan. Olyan cégeket kíván elismerni, amelyeknél a legmagasabb minőségben történt meg SAP szoftverbevezetés, eközben törekedtek a gyors, költséghatékony implementációra, és így komoly üzleti értéket teremtettek. A versenyen tavaly, és tavalyelőtt is díjaztak magyar vállalatokat. A GPS-es járműkövetéssel foglalkozó iData Kft., és a vérnyomásmérőket forgalmazó Hungimpex Kft. kapta meg az ezüst díjakat.
Next Post
Gansperger Jutasi helyén
ked nov 5 , 2013
Lemondott a Synergon Informatikai Nyrt. igazgatótanácsának elnöke, Jutasi Zoltán Zsolt, helyére Gansperger Gyulát választotta tagjai közül a testület – közölte a társaság szerdán a tőzsde honlapján. A közlemény szerint Jutasi igazgatótanácsi tagságáról is lemondott, egyúttal a társaság audit bizottságában is megszűnik a tagsága. A Synergon rövidesen rendkívüli közgyűlést hív össze, […]

És még ez is...
-
2016. július 13.
Szijjártó megvilágosodott
-
2016. május 13.
Nemzetközi piacon terjeszkedne a 4iG
-
2016. augusztus 4.
Csökken a bizalom
-
2015. november 17.
Szelfizzen a rokonság: az LG ezt ajánlja karácsonyra
-
2014. július 7.
A gazdaságot fehérítené az NGM számlarendelete
-
2015. október 9.
Elegük van a konfekcióból a fogyasztóknak