Samsung Business: nagy lehetőség van az IoT-ben

facskoIstvanA Samsung Magyarországon is bejelentette új, üzleti megoldásait egyesítő márkáját, a Samsung Business-t, amely hat üzleti területen – egészségügy, kereskedelem, oktatás, pénzügy, szállítmányozás és vendéglátás – kínál eszközöket, szolgáltatásokat és megoldásokat az intézmények és vállalkozások számára. A Samsung az Internet of Things-ben (IoT) rejlő lehetőségeket kiaknázva hozta létre a Samsung Business-t, egy olyan márkát, amely a vállalati szféra számára kínál üzleti megoldásokat.

„Nem is oly rég, néhány évvel ezelőtt még számos kutató és mérnök, többek között a Samsung szakemberei is azt vizsgálták, hogy miként kapcsolhatók össze az internet által a modern technológiai eszközök. Ez a konnektivitás néhány év alatt létrejött, és ma már nemcsak az eszközeink, de otthonaink, irodáink, városaink és mi magunk is egy összekapcsolt hálózatnak a részei vagyunk. Célunk, hogy ebben a nagy kiterjedésű térben a fogyasztóink és a vállalati ügyfeleink számára is biztonságos és felhasználóbarát eszközöket, megoldásokat és szolgáltatásokat kínáljuk” – mondta Facskó István, a Samsung Electronics Magyar Zrt. elnöke.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Mobilon is elérhető a CRS Portál

csü jún 4 , 2015
Az Avensoft Kft. bejelentette, hogy megjelent a CRS Portál üzleti analitikai és riporting megoldás legújabb, 2.6-os verziója. Az új verzió több vizuális, funkcionális, illetve tartalmi újdonsággal bővült, és immár iOS-alapú mobil eszközön is elérhető. A portálfelület indító dashboard képernyője amellett, hogy új külsőt kapott, újfajta adatmegjelenítési lehetőségeket és eszközöket is […]
kém, ügynök

És még ez is...