Roszkoszmosz: elveszett mind a 19 műhold

A globális műholdas navigációs berendezés meghibásodása miatt zuhanhatott le a Fregat gyorsító blokk 19 műholddal együtt, amelyet kedden bocsátottak fel az oroszországi Vosztocsnij űrállomásról – tájékoztatta a TASZSZ hírügynökséget egy névtelenül nyilatkozó orosz űrkutatási illetékes.

A Roszkoszmosz szerint a Szojuz-2.1b típusú hordozórakéta kedden sikerrel startolt ugyan, és annak első két fokozata a terveknek megfelelően vált le, ám a Fregat elnevezésű fejblokk nem juttatta el a célpályára a műholdakat. „Az előzetes adatok szerint műszaki meghibásodás történt a gyorsító blokkban elhelyezett műholdas navigációs rendszerben, amely a GLONASS és a GPS jelei alapján működik, és amelynek feladata, hogy a Fregat nagyobb pontossággal állítsa pályára az űrberendezéseket” – mondta a TASZSZ-nak nyilatkozó illetékes. Egy nappal korábban az Interfax a Roszkoszmoszból származó értesülés alapján azt írta, az előzetes adatokból arra lehet következtetni, hogy „emberi tényező”, programozási hiba okozta a bajt. A RIA Novosztyi forrása szerint a harmadik rakétafokozat leválása és a Fregat fejblokk bekapcsolása között történhetett valami. Egyértelmű hivatalos tájékoztatás ugyanakkor a baleset okáról még nem hangzott el.

Konsztantyin Csmarov, a Roszkoszmosz Vosztocsnij űrrepülőtéren működő leányvállalatának vezetője az Alfa-kanal blagovescsenszki televíziónak nyilatkozva úgy vélekedett, hogy az eltűnt Fregat fejblokk és vele együtt a műholdak „az első számú valószínű feltevés szerint” eléghettek a légkörbe visszaérve. Hozzátette, hogy a Szojuz-2.1b hordozórakéta fokozatai az előre megadott körzetben hullottak le. Csmarov elmondta, hogy a rendkívüli helyzet kivizsgálásával egy frissen felállított állami bizottság foglalkozik. Több, bennfentesekre hivatkozó orosz sajtóforrás szerint az űrszerkezetek az Atlanti-óceánba zuhanhattak, mások viszont nem zárják ki, hogy még a világűrben lehetnek, ennek azonban szakértők szerint elenyésző a valószínűsége. A TASZSZ szerint szerdáig sem Oroszország, sem más ország megfigyelő szolgálatai nem észlelték, hogy a Fregat vagy a műholdak darabjai szárazföldre hullottak volna le.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Sportot nézni csak élőben érdemes, mégis a tévét bámuljuk

pén dec 1 , 2017
Imádunk focit nézni, de leginkább a tévé képernyőjén – derült ki az Invitel legutóbbi sportkutatásából. Bár általában nem a sport határozza meg a hétköznapjainkat, kiemelt versenyek idején egyből átváltozunk szurkolóvá – és sok esetben szakértővé. Az Invitel kutatása alapján, míg átlagosan csupán 10-ből egy ember figyeli a sporteseményeket, világ és […]

És még ez is...