Rontotta a mobiltelefon-gyártók kilátásait az IDC

5GAz International Data Corporation (IDC) amerikai kutatócég rontotta az okostelefon-kiszállítások idei és jövő évi növekedésére vonatkozó előrejelzését a világban. Az IDC előrejelzése szerint 2021-ben 5,3 százalékkal, mintegy 1,35 milliárd darabra nő a globális okostelefon kiszállítás. Az amerikai kutatócég jövőre további 3 százalékos bővülésre számít. Mindkét adat gyengébb az eddig becsültnél, a kutatócég szeptemberben ugyanis az idei évre még 7,4 százalékos, jövőre pedig 3,4 százalékos növekedést várt. A felülvizsgálat hátterében az áll, hogy a harmadik negyedéves eredmények elmaradtak a várttól az ellátási láncok tartós problémái és az alkatrészhiány miatt. Ezek a gondok várhatóan csak valamikor a jövő év közepére enyhülnek. A harmadik negyedéves növekedés lassulására számítottak a kiszállítások terén, ami be is jött, de a bővülés mérséklődése nagyobb volt a becsültnél. A hiány inkább a 4G modellekhez készült alkatrészeket érintette, nem pedig az 5G-s készülékekét. Emiatt az Android készülékek kilátásait jobban rontották, mint az iOS okostelefonokét, amelyek ma már többnyire 5G modellek.

Az IDC elemzői egyszámjegyű mobiltelefon-kiszállítási visszaesésre számítanak a folyó, negyedik negyedévben a legtöbb vezető régióban. Legjelentősebben az ázsiai és csendes-óceáni térségben (Kína és Japán nélkül) csökkennek a kiszállítások, 9,1 százalékkal, Kínában pedig 8,4 százalékkal. Ennek ellenére az első félévi jó teljesítménynek köszönhetően 2021 végére Kína kivételével minden régióban növekedni fog az okostelefonok kiszállítása. Kínában az idén 0,2 százalékos, jövőre pedig 0,6 százalékos csökkenésre számít az IDC. Szakértők szerint éves összevetésben 117 százalékkal nő az 5G-s modellek kiszállítása az idén. Ezeknek az eszközöknek az átlagos ára 643 dollár lesz, ami 1,7 százalékkal magasabb a tavalyinál az 5G-s iPhone 12 és 13 piacra dobása miatt. Az átlagár várhatóan 416 dollárra csökken öt éven belül. A 4G-s okostelefonokból 22,5 százalékkal kevesebbet szállítanak ki az idén tavalyhoz képest, miközben az átlagár 204 dollár lesz, 26,5 százalékkal alacsonyabb 2020-hoz képest. Öt év múlva 109 dollárra csökken az átlagár ebben a szegmensben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Befellegzett a vízóra-leolvasóknak

szo dec 11 , 2021
ShareTweetPinShareA hibák jelzését és a számlázást is segítik azok a mobilhálózaton kommunikáló okos mérőórák, amelyeket már 1500 fogyasztónál szereltek fel a Zalavíz Zrt. szolgáltatási területén – jelentette be a hálózati hátteret biztosító Telenor. A 161 településen mintegy 150 ezer ember ivóvízellátásáért és szennyvízkezeléséért felelős Zalavíz az eddigi 1500 fogyasztó mellé […]
vízóra

És még ez is...