Románia kizárta a Huawei-t az 5G hálózatok kiépítéséből

Huawei logisztika BiatorbágyHatályba lépett Romániában az 5G hálózatok telepítését nemzetbiztonsági jóváhagyáshoz kötő törvény. Ezzel Bukarest jogalapot teremtett arra, hogy kizárja Kínát, illetve a kínai Huawei-t a romániai ötödik generációs (5G) távközlési hálózatok kiépítéséből. A törvény azokat az – 5G hálózatokkal kapcsolatos – alapelveket foglalja jogszabályba, amelyekről korábban Donald Trump és Klaus Iohannis román elnök állapodott meg. Ennek megfelelően a romániai 5G hálózatoknál használt technológiát csak átlátható tulajdonosi szerkezettel rendelkező, tisztességtelen üzleti előélettől mentes cégek szállíthatják, amelyek nem állnak idegen állam ellenőrzése alatt (kivéve ha az illető országnak független igazságszolgáltatása van), és amelyek alávetik magukat az átlátható vállalati működési gyakorlatot megkövetelő jogszabályoknak. A jogszabály szerint kizárólag a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) engedélye alapján kiadott miniszterelnöki jóváhagyással rendelkező gyártók szállíthatnak műszaki eszközöket és szoftvereket az 5G hálózatok kiépítéséhez és működtetéséhez a romániai mobilszolgáltatók számára. A kérelemtől számított négy hónapon belül kiadott engedélyt (szintén a CSAT kezdeményezésére) a miniszterelnök vissza is vonhatja nemzetbiztonsági kockázatokra hivatkozva.

A Ziarul Financiar pénzügyi lap szerint a Huawei romániai leányvállalata 2019-ben 1,8 milliárd lejes (126 milliárd forintos) forgalmat bonyolított le, és 2300 alkalmazottnak -a beszállítókon keresztül pedig további 4100 embernek- adott munkát. A törvény elfogadása ellen lobbizó Huawei szerint a cégnek 2,7 milliárd eurós (934 milliárd forint), a romániai távközlési iparnak pedig akár 4,2 milliárd eurós veszteséget, illetve bevételkiesését okozhat a következő tíz évben, ha kitiltják a román 5G-piacról. Az ősszel kiírandó 5G frekvenciaaukciótól a bukaresti kormány 2,5 milliárd lejes bevételt remél az idei költségvetésben szereplő adatok szerint.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.