Robotoljanak most má’ a robotok inkább!

A munkamentes világgal és az automatizálás témájával foglalkozik Ottonie von Roeder német iparművész Robotiskola and Friends című kiállítása a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetben (SZTAKI).

Az iparművész már korábban Budapestre érkezett, hogy megismerje a SZTAKI által vezetett Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium programját, a Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratórium laborjait, projektjeit, és a kutatókkal, mérnökökkel közösen készítsen egy a gépi tanulást és a robotizálást művészi koncepcióba olvasztó munkát. Mint írják, „a Robotiskola művészi koncepciója arról szól, hogy egy robot új robotokat építeni képes robotokat épít és tanít be; úgy, ahogy mi, emberek fejlődünk és tanulunk az életünk során. A tanulás az élet fontos módszere, amit egy ideje a technológia is átvett”. A német művész látogatásának célja az volt, hogy a mesterséges intelligenciáról és a mérnöki tudományról szerezzen inspirációt. A művész Post-Labouratory című, 2017-ben indított projektjében három szakember bevonásával épített három robotot, amelyek egy olyan képzeletbeli világba repítették a résztvevőket, ahol a fizikai munka fáradalmai nem léteznek többé.

„A SZTAKI és a Goethe Intézet által szervezett AI Residency együttműködési program segít abban, hogy elmélyítsem tudásom a technológiai lehetőségek terén, illetve új alkalmazási területeket találjak a különböző szakterületek automatizálásáról szóló kísérleteimhez” – idézi a közlemény a művészt, akinek célja az, hogy segítsen felfedni az automatizálásban rejlő lehetőségeket, valamint rámutasson, hogy a technológiai haladásban való részvételünkkel mi magunk is befolyásolhatjuk a munka jövőjét. A művész szerint ezek a kérdések a közös munka és az alkotásai bemutatása során is inspirálhatják a SZTAKI kutatásait, hogy az intézet munkája a szélesebb közönség számára is érthetőbb legyen.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Bővíti a biztosítható készülékek körét a Telenor

hét okt 4 , 2021
Részben a világjárvány miatt 2020-ban 11, 2021-ben pedig 19 százalékkal növekedett a mobiltelefonálással töltött összes idő a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint. Ezzel együtt növekedett a meghibásodás és a balesetek kockázata, illetve az ezekből adódó károk esetleges mértéke is. A Telenor Magyarország tapasztalata szerint a legtöbb káresemény a készülék leejtéséből […]
törött okostelefon

És még ez is...