Szombaton rendezték a RobonAUT 2023 elnevezésű versenyt, amelyen önállóan működő robotautók álltak rajthoz a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME).
A BME közleménye szerint a rendezvényt az egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kara szervezte. A hárommillió forint összdíjazású versenyen a Műegyetem hallgatói által tervezett és épített önvezető autóknak emberi beavatkozás nélkül kellett végighaladniuk egy gyorsasági és egy akadálypályán, útjuk során több részfeladatot teljesítve. A közönség az autókra szerelt kamerák segítségével valós időben, kivetítőn és interneten egyaránt követhette az eseményeket.
A 14. RobonAUT verseny döntő futamában nyolc csapat, köztük öt junior és három senior mérkőzött meg egymással a pályán. A juniorok kategóriájában első helyezett lett a Bit Bangers (Csóti Ádám, Nagy Levente, Szalay Zsombor), második az AUToBOT (Kolontári Péter, Oláh Kristóf, Slenker Balázs), a dobogó harmadik fokára pedig a PróbAUT (Kocziha Barnabás, Molnár András Zsolt, Nemes Enikő) csapata léphetett fel. Az összesített első helyezést a fiatalok nyerték el, a junior kategória győztese, a Bit Bangers csapat szerezte meg.
A RobonAUT verseny megrendezésének ötlete 2009 nyarán merült fel Tevesz Gábor címzetes egyetemi tanár és doktoranduszokból álló csapata egyik megbeszélésén. Az alapötletet az Eurobot elnevezésű nemzetközi verseny adta. Az első budapesti versenyt egy évvel később, 2010-ben rendezték meg, ekkor a feladat egy autonóm robot elkészítése és vezérlése volt. A megmérettetésen a markolólapátos robotnak egy meghatározott pályán végighaladva pingpong labdákat kellett összegyűjtenie, és egy adott tárolóba vinnie, lehetőleg minél gyorsabban. A következő évben már versenyautóknak kellett a részleteiben előre nem ismert pályát követniük és különböző akadályokat, például kanyarokat, elágazásokat, úttorlaszt, szakaszhiányt, valamint a parkolás feladatát leküzdeniük, szintén a lehető leggyorsabban.