A Ringier Kiadó és Nyomda 13,998 milliárd forintos eredménnyel zárta a tavalyi évet, az árbevétel arányos nyereségarány 13,4 százalékos volt – mondta Mihók Attila, a kiadóvállalat ügyvezető igazgatója. Mint elmondta, ez visszaesés a 2010-es csaknem 14,3 milliárdos, valamint a 2009-es több mint 14,6 milliárd forintos eredményhez képest. Stagnálás jellemezte az on-line piacot is, mondta Mihók, aki ugyanakkor előrelépési lehetőséget lát a Microsofttal stratégiai partnerségben, fél évvel ezelőtt beindított MSN Mai Napban, a Ringier új internetes portáljában. A portálnak tavaly az utolsó negyedévben mintegy 101 ezer egyedi látogatója volt naponta, míg a Blikk.hu 135 ezer, a nol.hu 87 ezer, a Nemzeti Sport Online pedig 136 ezer fős napi látogatószámot ért el. A mobil alkalmazások piacáról szólva azt mondta: mivel a termékek több mint 90 százalékát ingyenesen nyújtó területen sem született még hatékony üzleti modell, a jövőben is lesz olyan alkalmazása a Ringiernek, amelyet pénzért nyújt a felhasználóknak. Hozzátette: az online-hoz hasonlóan ennek a piacnak a növekedési üteme is elmarad a korábban vártnál.
Next Post
Tűzveszélyes laptopok a moszkvai iskolákban
csü ápr 19 , 2012
Márciusban a Lenovo bejelentette, hogy gépeik egy része zárlatos tápegységgel rendelkezik. Közel 160 ezer ThinkCenter M90z és M70z típusú gépről, illetve ezek egy részéről van szó világszerte, amiket 2010. májusától 2012. januárjáig adtak el. A hibásan gyártott tápegységek túlhevülhetnek, és tüzet okozhatnak. A bejelentés időpontjáig két esetről érkezett hír. A […]

És még ez is...
-
2014. október 31.
Tiltakoznak a vasasok is az internetadó ellen
-
2015. február 18.
Mi az? Öt év alatt tízszeresére nő, és nem a béred
-
2013. április 16.
A mázlisták a neten követhetik az áramfogyasztásukat
-
2014. június 19.
Megszoborták Obamát
-
2013. március 2.
Több száz „rákos falu” lehet Kínában internetes térképek szerint
-
2016. augusztus 7.
A britek harmada próbálkozik digitális detox-szal