mínuszos.hu

Rigó: tekintsük a családokat a fogyasztók önállóan azonosítható sérülékeny csoportjának

Rigó Csaba Balázs, a GVH elnökeMegtartotta első ülését a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által kezdeményezett Családbarát Munkacsoport 12 állami és társadalmi szervezet részvételével.

A munkacsoport célja, hogy a különféle, fogyasztó- és családvédelmi érintettségű szervezetek tapasztalatait egyesíthesse és becsatornázhassa a Fogyasztóvédelmi Kerekasztal munkájába, amelyet az Igazságügyi Minisztérium, kezdeményezett és amelynek tagja a GVH elnöke is – írták. Az alakuló ülésen a GVH javaslatot vetett fel a családi kapcsolatok nevesítéséről a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok tilalmáról szóló jogszabályban. Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke a közlemény szerint elmondta: a családoknak kiemelt szerepük van hazánkban, a családokat célszerű azáltal is elismerni, hogy a fogyasztók önállóan azonosítható sérülékeny csoportjaként tekintsünk rájuk. Ez megkönnyíti kiemelt védelmüket a hatóságok eljárásai során, ezért társadalmi konzultációt követően egyeztetett javaslatot tesznek a törvénymódosításra, melyet a Fogyasztóvédelmi Kerekasztal elé terjesztek.


 

Exit mobile version