Réz, üvegszál, és kábelkorbács terem mostantól Tatabányán

A réz és üvegszál kábelek, kábelkorbácsok tervezésével és gyártásával foglalkozó, tajvani tulajdonú SINBON közel 1,6 milliárd forintos, önerős beruházással termelőüzemet épített Tatabányán. Kovács Tibor, a SINBON Hungary Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, az új 3500 négyzetméteres gyártócsarnok átadása után három éven belül egy további, kétezer négyzetméteres csarnokot szeretnének építeni, egymilliárd forintos ráfordítással. Az üzemben jelenleg kétszáz ember dolgozik, a létszámot az első ütemben 150 munkatárssal bővítik.

A magyarországi gyár árbevétele a 2015-ös 1,1 milliárd forintról 2018-ban várhatóan eléri a 3,8 milliárd forintot. A hosszú távú tervek között szerepel az árbevétel 16 milliárd forintra való növelése, ezzel a magyarországi gyár a SINBON csoport 139 milliárd forintos árbevételének hozzávetőlegesen tíz százalékát biztosítaná.