Rekonstruálták Renoir valódi színeit

RenoirEgy speciális módszer segítségével készítettek számítógépes rekonstrukciót Pierre-Auguste Renoir egyik megfakult festményéről chicagói kutatók, bemutatva, hogy az alkotáson egykor izzó vörös színek domináltak. A francia impresszionista festőművész egyik vagyonos pártfogójának, a párizsi tőzsdeügynöknek, Leon Clapissonnak a feleségét ábrázoló kép több mint 130 évvel ezelőtt született. A legújabb analitikai módszerek révén a kutatóknak most sikerült megmutatniuk, hogy miként festett a Madame Valentine Clapissont megörökítő alkotás, mielőtt a színei kifakultak. „Amikor először behoztuk a festményt a restaurátorműhelybe vizsgálat céljából, és eltávolítottuk róla a keretet, észrevettük, hogy a vászon tetején és bal oldalán van egy nagyon élénk színű sáv” – idézte a BBC News Francesca Casadiót, a Chicagói Művészeti Intézet munkatársát. „Ez azt sejttette velünk, hogy a kép hangulata, amely most meglehetősen hideg, és a világos lila, illetve kék színek határozzák meg, egykor sokkal élettelibb, vibrálóbb volt” – tette hozzá a szakember, aki az Amerikai Tudományfejlesztő Társaság (AAAS) Chicagóban megrendezett éves találkozóján számolt be az eredményekről. A Madame Leon Clapisson című 1883-as festmény digitális rekonstrukciója azután készült el, hogy az épen megmaradt festékanyagból vett apró mintákat – az azok roncsolásmentes, biztonságos elemzését lehetővé tevő – felületerősített Raman-spektroszkópiával (SERS) vizsgálták be a kutatók — írja az MTI.

A tanulmány készítése során a kutatók lenyűgöző számítógépes rekonstrukciót készítettek arról, amit annak idején Renoir láthatott, amikor befejezve alkotását hátra lépett a vászontól. A szakemberek ugyanakkor rámutattak, hogy a digitális rekonstrukció valószínűleg nem pontos mása az eredeti alkotásnak, hiszen a festőpalettán szereplő színek összjátékát nem lehet tudományos képlettel leírni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Egy kis figyelem tönkretenné a kiberbűnözőket

sze febr 19 , 2014
Előadást tartott Budapesten Eddy Willems, a G Data biztonsági evangélistája. A szakember határozott állítása, hogy a hackertámadások és vírusfertőzések sikeréért a technológia hiányosságai, valamint az emberi tényezők együttesen felelnek – ha ezek közül bármelyiket meg tudnánk szüntetni, akkor a kiberbűnözés eredménytelenné válna. Willems szerint a fejlett, hosszú időn keresztül rejtett […]

És még ez is...