Rékasi elégedett

Rékasi Tibor Magyar TelekomA Magyar Telekom éves közgyűlése elfogadta az igazgatóság osztalékfizetési javaslatát, amely alapján a 2022-es év után részvényenként 30,60 forint osztalékot fizet a társaság.

A Magyar Telekom igazgatósága a 2022-es beszámolók ismeretében javasolta az adózott eredmény csaknem hetven százalékát részvényesi javadalmazásra felhasználni. A mintegy hatvanmilliárd forintból összesen 29,459 milliárd forint osztalékot fizetnek ki, a fennmaradó több mint harmincmilliárd forintot eredménytartalékba helyezik. Részvények visszavásárlására legfeljebb 14,60 milliárd forintot fordítanak. A részvényesek tavaly részvényenként bruttó 15,05 forintot, összesen csaknem 15 milliárd forintot kaptak, a részvényvásárlás összege változatlan.

A Magyar Telekom korábban közleményben jelezte, hogy a 2021-ben elfogadott, 2024-ig szóló osztalékpolitikája értelmében az éves módosított nettó eredmény legalább hatvan százalékát, de legfeljebb nyolcvan százalékát fordíthatják részvényesi javadalmazásra. Az osztalékfizetés mértékét a javuló eredményekkel és a kedvező kilátásokkal indokolták.

A társaság vezérigazgatója a közgyűlés előtt elégedetten nyilatkozott az ügyfélszámok és a pénzügyi mutatók alakulásáról, az üzletstratégia módosítását nem tartja szükségesnek. Rékasi Tibor a legfontosabb feladatok közül kiemelte a hálózatfejlesztést, a működési hatékonyság javítását, az energiaköltségek csökkentését. A társaság a kedvezőtlen külső körülmények és a változó versenyhelyzet ellenére is erős szereplő marad a belföldi piacon – tette hozzá.

A közgyűlés elfogadta a társaság 2022-es konszolidált és egyedi beszámolóját, valamint az üzleti tevékenységről, üzletpolitikáról, ügyvezetésről és vagyoni helyzetéről szóló igazgatósági beszámolót. A konszolidált éves beszámoló alapján a távközlési cég 1456,4 milliárd forint mérlegfőösszeggel és 67,074 milliárd forint adózott eredménnyel zárt tavaly. A nyereség 6,7 százalékkal, míg a 746,7 milliárd forintos konszolidált árbevétel 7,8 százalékkal haladta meg az előző évit.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A Családbarát munkacsoport fel fogja deríteni a videójátékok veszélyeit

szo ápr 22 , 2023
ShareTweetPinShareA videojátékok gyerekekre leselkedő veszélyet próbálta felmérni a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által tavaly létrehozott Családbarát munkacsoport. A GVH honlapján megjelent közlemény szerint Rigó Csaba Balázs, a hivatal elnöke azt mondta, „a felmérések szerint egyre több gyermek videójátékozik napi rendszerességgel. A videojátékipar pedig a gyermekeinket vette célba megtévesztő és agresszív reklámgyakorlatokkal, […]
Rigó Csaba Balázst, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke

És még ez is...