Régi karácsonyi gramofonfelvételek hallgathatók a Széchényi könyvtár blogján

hanglemezKarácsonyi dalok gramofonfelvételei hallgathatók az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) blogján az ünnep alkalmából — mondta Mikusi Balázs, az OSZK zenetárának vezetője.

A nemzeti könyvtár régi gramofonlemez-gyűjteményét a rádió épületénél tárolták, de 1956-ban megsemmisült, ezután csaknem fél évszázadon át alig foglalkozott ezek gyűjtésével az OSZK. A kétezres években azonban a nemzeti könyvtárnak adományoztak egy jelentős magángyűjteményt, amelyet két további követett. Ezek alapozták meg az új, immár több tízezres gyűjteményt – mondta az osztályvezető. Ezek a felvételek néha meglepően jó állapotúak, jól hallgathatóak, minőségük elsősorban attól függ, hogy hányszor játszották le – jegyezte meg Mikusi. A Magyar karácsony című csaknem nyolcvanéves lemez, rajta többek között az Ó, gyönyörű szép titokzatos éj és a Mennyből az angyal című dalok meghallgathatók könyvtár blogján.

Edison találmánya, a fonográf az 1870-es végétől terjedt el, a gramofon pedig a következő évtizedben. Ez a technikai forradalom tette lehetővé, hogy az emberek az otthonukban is rendszeresen hallgathassanak zenét. Gramofonlemezek alapján kaphatunk képet egy kor zenei közízléséről, tömegkultúrájáról. Az első magyar hanglemezgyár 1908-ban jött létre.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Szűts: káros, ha a szomszéd szobában lévőnek küldünk üzenetet

szo dec 28 , 2019
ShareTweetPinShareA technológia addiktív, ha nem tudatosan használják, nincs korlátok között, az káros – állítja Szűts Zoltán médiakutató. Szűts szerint ilyen gyors technológiai fejlődés, mint most, még soha nem volt. Ráadásul sokan – például kereskedelmi célból – tesznek is azért, hogy az emberek a technológia függői legyenek. A családban, iskolában beszélni […]

És még ez is...