Hajléktalan ügyvezető a Redcoonnál

2

Ma közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, hogy sikerült meggyanúsítaniuk azt a 42 éves balkányi férfit, aki a Redcoon Webáruházat üzemeltette, de árut nem szállított a vevőknek. A szélhámost üzletszerűen elkövetett csalással gyanúsítják. A HVG 2011. november 28-án már foglalkozott az üggyel, amikor a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy ne vásároljanak az áruházból. „A korábban a bolthely.hu/redcoon/ cím alatt elérhető webáruház feltűnően kedvező áron kínált különböző háztartási gépeket, de egyre több fogyasztó számolt be arról, hogy a megrendelt és kifizetett terméket az áruház nem szállította le, a megadott elérhetőségen pedig már nem lehetett a kapcsolatot felvenni velük.” Az eddigi adatok alapján a csaló kilenc vevőt vert át, és összesen több mint 600 ezer forint kárt okozott. A dorogi rendőrkapitányság közleménye szerint a férfi négyezer forintot fizetett egy hajléktalannak, hogy a céges iratokat ügyvezetőként jegyezze és bankszámlát nyisson. A netes szélhámost korábban már büntették jelentős kárt okozó csalás, adócsalás, magánokirat-hamisítás és számviteli rend megsértése miatt. A férfi tagadott, de a bíróság elrendelte az előzetes letartóztatását.

2 thoughts on “Hajléktalan ügyvezető a Redcoonnál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A Kindle sikeres, az Amazon profitja mégis csökkent

sze febr 1 , 2012
Az Amazon a 2011-es üzleti év negyedik negyedévét nem egészen úgy zárta, ahogy azt a részvényesek elképzelték. A profit ugyanis a Kindle sikere ellenére 58 százalékkal csökkent tavaly év végén. A vállalat ugyan nem hozta nyilvánosságra népszerű e-könyv olvasó részletes értékesítési adatait, de elemzők (és persze a részvényesek is) magasabb eredményeket […]
Amazon

És még ez is...