RapTor: Globális rajtaütés a darkneten

Világszintű akciót hajtott végre a hatóságok nemzetközi hálózata a darknet illegális drogkereskedői ellen. A RapTor elnevezésű művelet során több száz letartóztatás történt, hatalmas mennyiségű kábítószert és digitális valutát foglaltak le, a legsúlyosabb tétel pedig ismét a halálos szintetikus opioid, a fentanil volt.

Amikor a Szövetségi Nyomozóiroda (Federal Bureau of Investigation – FBI) ügynökei április 9-én a RapTor müvelet során betörtek egy Los Angeles-i lakásba, pontosan tudták, mire számítsanak. A feltételezések szerint itt működött az egyik legnagyobb darknetes metamfetamin- és kokainforgalmazó központ. Amit a hálószobában találtak, leginkább egy kisebb irodára emlékeztetett: asztalok, laptop, pendrive-ok, nyomtató, iratmegsemmisítő, bélyegek, címezett borítékok — és persze bőséges mennyiségű drog, készen a postázásra.

A razzia az FBI Joint Criminal Opioid and Darknet Enforcement (JCODE) egysége és a DEA közös akciójának része volt. Az Operation RapTor névre keresztelt művelet során négy kontinensen — köztük Európában, Dél-Amerikában, Ázsiában és az Egyesült Államokban — csaptak le a hatóságok, több mint 270 embert vettek őrizetbe. A rajtaütések eredményeként több mint 200 millió dollár értékű készpénzt és kriptopénzt, valamint 1,5 tonnányi drogot foglaltak le, köztük jelentős mennyiségű fentanilt.

A fentanil különösen veszélyes, mivel már egyetlen kilogramm is akár félmillió ember halálát okozhatja — figyelmeztet a DEA. Az Egyesült Államok Járványügyi Központja (CDC) szerint jelenleg a szintetikus opioidok a túladagolásos halálesetek elsődleges okozói az országban.

Kokaint, metamfetamint, ketamint és MDMA-t kínáltak kriptopénzért cserébe

A darknet — az internetnek azon része, amelyet hagyományos keresőmotorok nem indexelnek, és csak speciális szoftverekkel érhető el — régóta vonzó terep az illegális kereskedők számára. Ezek a piacterek külsőre szinte semmiben sem különböznek a legális webshopoktól: kosárfunkció, akciók, termékleírások és vásárlói értékelések várják a látogatókat. Egyetlen különbség van: itt heroin, kokain, metamfetamin, MDMA és fentanil is megtalálható a kínálatban.

„Nem olyan ez, mint amikor a sarki dílerrel vagy egy kartell emberével üzletel valaki” — magyarázta Aaron Pinderr, az FBI JCODE egységének vezetője. „A darknetes kereskedők globális szinten működnek, képesek bármilyen országba eljuttatni a drogot, gyakran postai csomagokban.”

A hatóságok szerint a letartóztatott négy los angelesi gyanúsított 17 különböző darknet piactéren működtetett körülbelül tíz eladói profilt, ahol kokaint, metamfetamint, ketamint és MDMA-t kínáltak kriptopénzért cserébe. A rendelések csomagolását és postázását az amerikai postaszolgálaton keresztül bonyolították.

Sok drog akár egyetlen használat után halálos lehet

A JCODE egyik elemzője, Katie Brenden szerint ezek a piacterek rendkívül veszélyesek, mivel a könnyű kezelhetőségük és a látszólagos legitimitásuk miatt sok vásárló azt hiszi, hogy kontrollálhatja, mit kap kézhez. Valójában azonban gyakran házi laborokban vagy garázsokban gyártott tablettákat küldenek szét, amelyek tartalmát senki sem ellenőrzi. A kockázat óriási: sok drog fentanillal van felütve, ami akár egyetlen használat után halálos lehet.

Az FBI által 2018-ban alapított JCODE célja a darknetes opioid- és drogkereskedelem felszámolása. Azóta minden évben szerveznek hasonló összehangolt akciókat. Az FBI igazgatója, Kash Patel a mostani siker kapcsán úgy fogalmazott: „Ezek a bűnözők a net sötét oldalán bujkálva mérgezték meg közösségeinket és súlyosbították a fentanilválságot. De a bűnök kényelmes világa ma véget ér.”

A JCODE küldetése nemcsak a kereskedők elfogása, hanem a lakosság felvilágosítása is. A csapat arra figyelmeztet: a darkneten vásárolt drogokkal kapcsolatban semmiféle garancia nincs arra, hogy a vásárló azt kapja, amit rendelt, sőt, gyakran pont a fentanil okozta túladagolás okozza a tragédiákat. Az Operation RapTor sikere azonban egyértelmű üzenetet küldött a darknet bűnözőinek: a látszólagos anonimitás sem jelent menedéket a törvény elől.

A darknet illegális piacterei a zsarolóvírusok, fegyverkereskedelem és személyazonosság-lopás mellett mára a világ egyik legnagyobb digitális drogpiacává nőtték ki magukat. Az egyik legismertebb ilyen oldal, a Silk Road, 2013-as bezárása óta már több tucat utód és klónpiac alakult. A szakértők szerint az ilyen felületek elleni küzdelem olyan, mint egy végtelen macska-egér harc: amint egy oldalt bezárnak, kettő új nyílik a helyén.

English summary

Operation RapTor, a global law enforcement initiative, successfully led to 270 arrests. Authorities seized over $200 million in currency and digital assets. They also confiscated more than 1,500 kilograms of drugs, including fentanyl. This coordinated action targeted darknet drug trafficking. The operation involved agencies across four continents, highlighting the global scale of darknet criminal activities. Law enforcement aims to disrupt these networks that exploit anonymity for illicit trade. The FBI’s JCODE team plays a crucial role in these efforts. They focus on educating the public about fentanyl-laced drugs and the dangers of darknet purchases. This ongoing commitment underscores the severity of the opioid crisis.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük