Rajtaütésszerű ellenőrzés a Microsoft kínai irodáiban

microsoftMegszállták a Microsoft irodáit Kína négy városában a hatóságok emberei; az amerikai vállalatóriás illetékesei megerősítették, hogy nyomozás van folyamatban a cégnél – jelentette a kínai média hétfőn. A vizsgálatot Pekingben, Sanghajban, Kantonban és Csengtuban az állami ipari és kereskedelmi hivatal végezte, meg nem erősített sajtóértesülések szerint a trösztellenes szabályok megsértésének alapos gyanúja miatt. Az ellenőrök a cég üzleti gyakorlatáról kérdezik a vezetőket és az alkalmazottakat. A Microsoft a sajtóhoz eljuttatott közleményében kifejezte aktív együttműködési készségét a kormányzati szervvel, egyben megállapította, hogy szándékai szerint olyan termékeket gyárt, amelyek „a fogyasztók elvárásainak megfelelő szolgáltatást, biztonságot nyújtanak és megbízhatóak”. Egyelőre sem a kínai hatóság, sem a szoftvercégnem közölt részleteket a vizsgálat pontos tárgyáról.

A South China Morning Post című hongkongi lap emlékeztet: Peking májusban bejelentette, hogy megtiltja a Windows 8. operációs rendszer alkalmazását a kormányzati számítógépeken. Az akkori indoklás szerint az intézkedés biztonsági okokra hivatkozással történt, miután a Microsoft megszüntette a Kínában széles körben használt Windows XP támogatását. Nem sokkal később a kínai központi televízió riportfilmjében szakértők azt sejtették, hogy a Windows 8 alkalmas a felhasználókról szóló információk gyűjtésére, és nagy kihívást jelent Kína kiberbiztonsági erőfeszítései számára. Úgy vélték, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) épp ennek az operációs rendszernek a felhasználásával gyűjti a számítógépek adatállományát — írja az MTI.

A kínai állami internetes információs iroda szóvivője korábban azt közölte, hogy az Egyesült Államok támadja, figyeli és megcsapolja a kínai kormányzati, intézményi, vállalati, egyetemi és távközlési gerinchálózatok forgalmát. Célpontjaik a kínai vezetők, egyszerű állampolgárok, illetve mindenki, aki mobiltelefonnal rendelkezik. Megfigyelők emlékeztetnek arra is, hogy a távközlési eszközöket gyártó kínai óriással, a Huaweijel szemben keményen felléptek az Egyesült Államokban, hosszadalmas vizsgálatoknak alávetve a céget, amit Pekingben és a vállalat központjában, Sencsenben diszkriminatív fellépésnek ítéltek. A cég végül a készülékpiacra összpontosítva kénytelen volt a berendezések piacáról visszavonulni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Magyar Telkom: ingyen bővíti a TV GO csatornakínálatát

sze júl 30 , 2014
ShareTweetPinShareTovábbi 18 tévécsatornával bővíti augusztus folyamán a „többképernyős” tévézés élményét nyújtó TV GO szolgáltatását a Magyar Telekom. A Telekom TV előfizetői 34 csatorna változatos programjait követhetik majd nyomon a TV GO szolgáltatáson keresztül. Így további tévéműsorokat, természet- és mesefilmeket, sorozatokat, sportcsatornát lehet nézni nemcsak a tévé képernyőjén, hanem – megfelelő […]
tévé, televízió

És még ez is...