Ráérzett az ingatlanbiznisz ízére a Magyar Telekom

Magyar Telekom

Magyar-Telekom-ingatlanA Magyar Telekom az idén a vártnál magasabb, nyolcmilliárd forint bevételre tesz szert ingatlaneladásból, miután módosult a WING-csoporttal 2015. májusában kötött, a Magyar Telekom új székházának felépítésére és ingatlan portfóliójának racionalizálására vonatkozó megállapodás – közölte a távközlési cég pénteken a tőzsde honlapján. A Magyar Telekom tavaly a társaság új székházának megépítéséről és hosszú távú bérletéről, illetve három legjelentősebb budapesti iroda-ingatlanjának eladásáról állapodott meg a WING-csoporttal. Az eredeti tervek szerint 2015-ben hatmillió euró, 2016-ban kilencmillió euró, 2018-ban pedig 45 millió euró készpénzbevételhez jutott volna.

A pénteken aláírt szerződés értelmében az egyik, Infoparkban található épületet harmadik félnek készpénzért értékesítik, a Magyar Telekom pedig az új székház átadásáig visszabérli azt. Ezáltal 2016 első felében az előzetes várakozásokhoz képest magasabb, 25,5 millió euró (mintegy nyolcmilliárd forint), míg 2018-ban a korábban tervezettnél alacsonyabb bevétellel számol a társaság. Az érintett épületek értékesítéséből változatlanul négymilliárd forint nyereséggel számol 2018-ban a cég. A közlemény szerint az infoparki irodaépület bérleti díja körülbelül évi 700 millió forint költséget jelent a Magyar Telekom számára a következő három évben.

Egy gondolat a “Ráérzett az ingatlanbiznisz ízére a Magyar Telekom

  1. Mindig imádom, ha egy társaság eltér a magtevékenységétől, mert jövedelmezőbbnek gondolt üzletet sejt. Miért nem tér át teljesen?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Fel!