Rádöbbennek a vállalatok kitől függenek

Az IBM friss kutatása szerint a felsővezetők egyre nagyobb figyelmet szentelnek a vevők felől érkező kezdeményezéseknek, sok vállalatban már fogyasztókból verbuvált tanácsadói testület segít az üzleti stratégia kialakításában. A megkérdezettek egyharmada komolyan aggódik amiatt, hogy menedzsertársaival túlságosan is eltávolodtak a vásárlók eleven világától. Az elemzés szerint a felsővezetők 60 százaléka azt tervezi, hogy a következő 3-5 évben a vásárlóik tanácsait is kikéri az üzleti tervezés alakításához, a CEO-k 43 százaléka pedig már most bevonja a vevőit cége üzleti stratégiájának fejlesztésébe. Az IBM egy korábbi kutatása szerint tavaly a CEO-k 44 százaléka számított arra, hogy az általa irányított szervezet nagyobb teret nyit majd az egyéni fogyasztói kezdeményezések számára. 2013-ban már 56 százalékuk gondolja így, ami egy év alatt 27 százalékos növekedést jelent. Az IBM vizsgálata kritikus összefüggést állapít meg a sikeres vállalatok és a külső együttműködések szintje között. A kiemelkedő teljesítményt nyújtó vállalatok 54 százalékkal inkább hajlandóak arra, hogy teret engedjenek a fogyasztói befolyásnak, és széleskörű együttműködésre lépjenek a vásárlókkal.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Az időseket nem vonzza az internet

sze okt 9 , 2013
Miközben a második negyedévben a 15 évesnél idősebb magyar lakosság 61 százaléka internetezett, az 55 év felettieknek mindössze 25 százaléka használta a világhálót az eNET és a Magyar Telekom közös jelentése szerint. Az 55 év felettiek egy szűkebb rétege ugyanakkor már felismerte, hogy milyen lehetőségek rejlenek a számítógép és az […]
ZX-81

És még ez is...