Q3: a Magyar Telekom konszolidált adózott eredménye csökkent, bevétele nőtt

A Magyar Telekom konszolidált adózott eredménye 19,4 milliárd forint volt a harmadik negyedévben, 1,3 százalékkal alacsonyabb, mint az előző év azonos időszakában, bevétele 6,2 százalékkal 178,1 milliárd forintra nőtt ugyanebben az időszakban – tette közzé a társaság. Idén az első kilenc hónapban ugyanakkor az adózott eredmény éves összehasonlításban 45 százalékkal 44 milliárd forintra emelkedett, a jelentés szerint az EBITDA-növekedés és a javuló pénzügyi eredmények következtében. Az összbevétel 4,6 százalékkal 506,5 milliárd forintra nőtt az első kilenc hónapban a tavalyi azonos időszakhoz képest, elsősorban a távközlési szolgáltatási bevételek, különösen a mobil adatbevételek, valamint a rendszerintegrációs és IT (RI/IT) bevételek növekedése miatt. A kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény (EBITDA) éves összevetésben 9,3 százalékkal 66,4 milliárd forintra nőtt a harmadik negyedévben, az első kilenc hónapban pedig 7,7 százalékkal 175,8 milliárd forintra emelkedett. Rékasi Tibor vezérigazgató szerint éves összevetésben a társaság jelentősen tudta növelni árbevételét, bruttó nyereségét és EBITDA-ját.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Kibertámadás érte a MediaMarktot

sze nov 10 , 2021
ShareTweetPinShareNemzetközi kibertámadás érte a MediaMarkt áruházláncot, a MediaMarkt anyavállalata belső és külső szakértőkkel, valamint a hatóságokkal együttműködve elemzi az esetet és méri fel a károkat, a MediaMarkt Magyarország leállította a webáruházát, a www.mediamarkt.hu weboldalt – közölte a vállalat A tájékoztatás szerint a MediaMarkt munkatársai nagy erőkkel dolgoznak a támadás következményeinek […]
MediaMarkt

És még ez is...