Q1: Növekednek a hordozható eszközök eladásai

Hordozható eszközök eladásai

Hordozható eszközök eladásaiA hordozható elektronikai eszközök globális kiszállítása 8,8 százalékkal, 113,1 millió darabra nőtt az idei első negyedévben

Az International Data Corporation (IDC) kutatóvállalat szerint az eszközök átlagos eladási ára már az ötödik negyedévben csökkent, az idei első negyedévben 11 százalékkal. Az ágazat öt legnagyobb szállítója változatlanul az amerikai Apple, a dél-koreai Samsung, a kínai Xiaomi és a Huawei, valamint az indiai gyártó a boAt márkáról ismerhető Imagine Marketing.

Kiszállításai csaknem 18,9 százalékos csökkenése ellenére az Apple 18,2 százalékos részesedésével (egy évvel korábban 24,5 százalék) megőrizte vezető helyét a globális piacon. Az Apple Watch kiszállítása 19,1 százalékkal, míg az AirPods és a Beats 18,8 százalékkal csökkent a negyedév során.

A lista második helyén álló Xiaomi piaci részesdése 7,9 százalékról 10,5 százalékra emelkedett, kiszállításai 43,4 százalékkal nőttek. A harmadik Huawei 9,6 százalékos piaci részesedést ért el, a negyedik Samsung pedig 9,3 százalékost az egy évvel korábbi 6,1 százalék, illetve 9 százalék után. A Huawei kiszállítása 72,4 százalékkal, a Samsungé pedig 13 százalékkal nőtt éves összevetésben.

A lista ötödik helyén álló Imagine Marketing kiszállítása is csökkent, 4,8 százalékkal, piaci részesedése az első negyedévben 5,4 százalékra süllyedt a tavalyi első negyedévi 6,2 százalékról — áll az IDC elemzésében.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Fel!