Powell megszólalt: sokat bukott Bezos, Brin, Page és Gates is

Jerome Powell, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed vezetőjeA világ leggazdagabbjai összesen több mint harmincmilliárd dollárt veszítettek az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed vezetője, Jerome Powell pénteki beszéde után – állítja a Forbes.

A közel tíz percig tartó beszédben a Fed vezetője jelezte, hogy a jövőben további jelentősebb mértékben emelkedhetnek az amerikai kamatok az infláció megfékezése céljából. A piac a kamatemelések lassulására számított. A Forbes szerint a világ leggazdagabb üzletembere, a Tesla vezérigazgatója, Elon Musk vagyona 5,4 milliárd dollárral 257,3 milliárd dollárra zuhant. Bernard Arnault, a világ vezető luxuscikk-gyártója, az LVMH fő tulajdonosa 4,5 milliárd dollárt veszített, vagyona 161,7 milliárd dollárra csökkent, míg az Amazon alapítója, Jeffrey Bezos vagyona 6,5 milliárd dollárral 155,3 milliárd dollárra zsugorodott.

A Google alapítói, Sergey Brin és Larry Page körülbelül ötmilliárd dollárt, Warren Buffett és Larry Ellison befektetők fejenként mintegy hárommilliárd dollárt, Bill Gates pedig több mint kétmilliárd dollárt veszített a Forbes számításai szerint. Az indiai milliárdos és az Adani Group konszern tulajdonosa, Gautam Adani lett az egyetlen a világ tíz leggazdagabb emberének listáján, aki nem veszített pénzt pénteken, sőt a vagyona 1,6 milliárd dollárral 140,1 milliárd dollárra nőtt.

A Fed elnökének pénteki kijelentése nyomán komoly mínuszban zártak az amerikai tőzsdék. Így például a részvények szélesebb körét felölelő S&P500 index június közepe óta a legnagyobb veszteséggel, 3,37 százalékos mínuszban zárt, de 3,94 százalékos gyengüléssel fejezte be a hét utolsó kereskedési napját a technológiai részvények Nasdaq mutatója is. A harminc vezető iparvállalat DJIA indexe 3,03 százalékkal csökkent.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Péntekre halasztotta a NASA az Artemis I indítását

ked aug 30 , 2022
A NASA műszaki rendellenesség miatt péntekre halasztotta az Artemis I misszió óriás holdrakétájának kilövését a floridai Cape Canaveral Kennedy Űrközpontból. Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) közleménye szerint a kilövésen dolgozó szakemberek a négy hajtómű közül az egyikben szivárgást fedeztek fel. A Space Launch System (SLS) elnevezésű rakéta az indítóállásban marad […]
Artemis 1.

És még ez is...