Por ës homou vogymuk: Gondok a marsi vízfolyásokkal

Egy friss kutatás megkérdőjelezi azt az elméletet, miszerint a Mars lejtőin megfigyelt sötét sávokat folyékony víz okozza, és inkább a száraz folyamatokra, például a por mozgására utal.

Az 1970-es évektől a Marsról készült orbitális felvételeken különös sötét sávok figyelhetők meg sziklafalakon és kráterek belsejében. Egyes tudósok ezt folyékony víz áramlásának lehetséges bizonyítékaként értelmezték, ami arra enged következtetni, hogy a bolygó élőlények számára alkalmas környezetet rejt. Egy új tanulmány azonban kétségbe vonja ezt az értelmezést. A kutatók körülbelül ötszázezer ilyen, műholdfelvételeken azonosított jellegzetességet vizsgáltak, és arra a következtetésre jutottak, hogy valószínűleg száraz folyamatok hozták létre őket, amelyek folyékony áramlásra emlékeztető felszíni megjelenést hagytak maguk után. Ez ismét aláhúzza azt a nézetet, miszerint a Mars jelenleg sivatagi bolygó, amely alkalmatlan az életre – legalábbis a felszínén.

Az adatok arra utalnak, hogy ezeknek a sávoknak a kialakulását a marsi légkörből származó finom szemcsés por felhalmozódása okozza lejtős terepen, amelyet azután olyan események, mint széllökések, meteorit becsapódások és marsrengések löknek le a lejtőkről.

„Az apró porszemcsék folyásos mintázatot hozhatnak létre folyadék nélkül. Ez a jelenség azért fordul elő, mert a rendkívül finom por megzavarva hasonlóan viselkedhet, mint egy folyadék – áramlik, elágazik és ujjszerű mintákat hoz létre, miközben lefelé mozog a lejtőn” – nyilatkozta Adomas Valantinas, a Brown Egyetem planetáris tudományok posztdoktori kutatója, a Nature Communications folyóiratban hétfőn megjelent tanulmány társvezetője.

Hirtelen alakulnak ki, és évek alatt elhalványulnak

„Ez hasonló ahhoz, ahogyan a száraz homok is áramlik, mint a víz, ha kiöntjük. De a Marson az ultrafinom részecskék és az alacsony gravitáció felerősítik ezeket a folyadékszerű tulajdonságokat, olyan jelenségeket hozva létre, amelyek tévedésből vízfolyásnak tűnhetnek, miközben valójában csak mozgó száraz anyagok” – tette hozzá Valantinas.

A tanulmány körülbelül nyolcvanhétezer műholdfelvételt vizsgált – beleértve a NASA Mars Reconnaissance Orbiter űrszondájának kamerájával 2006 és 2020 között készült felvételeket is –, amelyek a lejtős sávokat ábrázolják. Ezek hirtelen alakulnak ki, és évek alatt elhalványulnak. Átlagosan hatszáz-hétszázhetvenöt méter hosszúak, néha elágaznak és akadályokat is megkerülnek. A lejtős sávok főként az északi féltekén koncentrálódtak, különösen három fő csoportban: az Elysium Planitia síkságain, az Arabia Terra felföldjein és a hatalmas Tharsis vulkáni fennsíkon, beleértve az Olympus Mons vulkánt is, amely mintegy háromszor magasabb, mint a Mount Everest.

A kutatók szerint a műholdképek felbontásának korlátai azt jelentik, hogy csak a lejtős sávok töredékét teszik ki. Becslésük szerint a tényleges számuk akár kétmillió is lehet. A vizet az élet nélkülözhetetlen összetevőjének tekintik. A Mars milliárdokkal ezelőtt nedvesebb és melegebb volt, mint ma. Továbbra is kérdés, hogy van-e folyékony víz a Mars felszínén, amikor a hőmérséklet szezonálisan meghaladhatja a fagyáspontot.

A lejtős sávok gyakran a legporosabb régiókban jelennek meg

Lehetséges, hogy kis mennyiségű víz – talán eltemetett jégből, felszín alatti víztartó rétegekből vagy rendellenesen párás levegőből származva – elegendő sóval keveredhet a talajban ahhoz, hogy áramlást hozzon létre még a fagyos marsi felszínen is. Ez felveti annak lehetőségét, hogy a lejtős sávok, ha nedves körülmények okozzák őket, lakható rések lehetnének.

„Általánosságban nagyon nehéz a folyékony víznek léteznie a marsi felszínen az alacsony hőmérséklet és az alacsony légnyomás miatt. De a sós oldatok – nagyon sós víz – potenciálisan létezhetnek rövid ideig” – magyarázta Valentin Bickel, a Berni Egyetem planetáris geomorfológusa és a tanulmány társvezetője.

Tekintettel a képek hatalmas mennyiségére, a kutatók fejlett gépi tanulási módszert alkalmaztak, összefüggéseket keresve a hőmérsékleti mintázatok, a légköri porlerakódás, a meteorit becsapódások, a terep jellege és egyéb tényezők között. A geostatisztikai elemzés kimutatta, hogy a lejtős sávok gyakran a legporosabb régiókban jelennek meg és korrelálnak a szélmintázatokkal, míg némelyik friss becsapódások és rengések közelében alakul ki.

Rövidebb élettartamú jelenségeket is tanulmányoztak

A kutatók rövidebb élettartamú jelenségeket is tanulmányoztak, amelyeket visszatérő lejtős vonalaknak (Recurring Slope Lineae, RSL) neveznek, és főként a marsi déli felföldeken láthatók. Ezek nyáron nőnek és a következő télen elhalványulnak. Az adatok arra utaltak, hogy ezek is száraz folyamatokhoz kapcsolódnak, mint például a porforgók és a kőomlások. Az elemzés szerint mindkét típusú jelenség jellemzően nem volt összefüggésben folyékony vagy fagy eredetre utaló tényezőkkel, mint például magas felszíni hőmérséklet-ingadozások, magas páratartalom vagy specifikus lejtős irányok.

„Mindez az életképességre és az élet keresésére vezethető vissza” – mondta Bickel. „Ha a lejtős sávokat és az RSL-t valóban folyékony víz vagy sós oldatok okoznák, akkor rést teremthetnének az élet számára. Azonban ha nincsenek összefüggésben nedves folyamatokkal, ez lehetővé teszi számunkra, hogy más, ígéretesebb helyszínekre összpontosítsuk a figyelmünket.”