Pont a sárga csekk ügy végén

 

A parlament az új fogyasztóvédelmi törvény hétfői elfogadásával kimondta, hogy a közszolgáltatók nem szedhetnek külön díjat azért, mert ügyfelük a számláját sárga csekken, postai befizetéssel egyenlíti ki. A jogszabály – amely a kihirdetése után két hónappal lép hatályba – a közszolgáltatások körébe sorolja a víziközmű-, a földgáz-, a villamosenergia- és a távhőszolgáltatást, a szemétszállítást, a kéményseprést, az elektronikus hírközlési és a postai szolgáltatást. A törvény meghatározza a fogyasztók körét, közéjük tartozhatnak majd civil szervezetek, egyházak, társasházak, lakásszövetkezetek, a kis és közepes vállalkozások is, ha árut vesznek, kapnak, használnak, igénybe vesznek, illetve az áruval kapcsolatos kereskedelmi ajánlat címzettjei. Az ügyfélszolgálatok  működtetését pontosították és szigorították, például a telefonon vagy elektronikus úton közölt panaszt a vállalkozás köteles egyedi azonosítóval ellátni. A jogszabály alapján az ügyfélszolgálatoknak a hét egy munkanapján 7 és 21 óra között legalább tizenkét órán keresztül folyamatosan nyitva kell tartaniuk, és ugyanígy a telefonos ügyfélszolgálatnak is elérhetőnek kell lennie napközben legalább egyszer, tizenkét órán át.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Der Spiegel: közbeszólhat az EB

ked máj 15 , 2012
A Der Spiegel című hetilap hétfői keltezésű számában az új mobilszolgáltatóra vonatkozó tervekről közölt beszámolót Mobilok terv szerint címmel. A lap megállapította: „Orbán Viktor miniszterelnök folytatja nacionalista vonalvezetésű gazdaságpolitikáját”. Az állami tulajdonban lévő új szolgáltatóra vonatkozó elképzelést a versenytárs magáncégek „a tervgazdasághoz való visszatérésként” értékelik, és attól tartanak, hogy az […]

És még ez is...