mínuszos.hu

Pofátlan internetes csaló ellen emeltek vádat

bilincs, fogoly, rab, gyanúsítottVádat emelt a Szekszárdi Járási Ügyészség egy pilisi férfi ellen, aki valótlan internetes hirdetésekkel több mint száz embernek okozott kárt.

A Tolna Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a munkahellyel, jövedelemmel nem rendelkező, 26 éves vádlott két éven keresztül – gyakran fiktív nevet használva – műszaki cikkeket, számítógépes játékokat, ruhaneműket, cipőket kínált eladásra úgy, hogy a termékekkel nem rendelkezett. A sértettek a vételárat, a szállítási költséget, illetve az előleget előre átutalták.

Előfordult, hogy a férfi a sértettekkel fizettette ki azokat a műszaki cikkeket is, amelyeket ő akart megvenni. A sértetteknek ekkor saját számlájaként az általa kiválasztott termék eladójának számlaszámát adta meg, ők pedig oda utalták az összeget. A vádlott így laptopokat, játékkonzolt, házimozi rendszert szerzett meg, amelyeket később értékesített. 2021. július és 2023. március között 133, az ország különböző pontján lakó embert ejtett tévedésbe, amivel összesen több mint egymillió forint kárt okozott.

A jelenleg jogerős szabadságvesztését töltő férfivel szemben az ügyészség két év fogházbüntetés kiszabását indítványozza a Szekszárdi Járásbíróságnál.


 

Exit mobile version