PIN-kódos átverésre figyelmeztet az MNB és a NAV

pin-kodA számlavezető hitelintézetek soha nem kérik el ügyfeleiktől az elektronikus banki ügyintézéshez szükséges egyedi azonosítókat, például a PIN-kódot, sem telefonon, sem sms-üzenetben vagy e-mailben, ezért az elektronikus csalások elleni védekezés érdekében a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Nemzeti Adó – és Vámhivatal (NAV) azt javasolja az ügyfeleknek, hogy legyenek körültekintőek. Az MTI-nek eljutatott közös közlemény szerint az ilyen jellegű üzenetek mindig csalóktól és nem az érintett pénzügyi intézménytől származnak. Ezekben az esetekben a fogyasztónak azonnal értesítenie kell szolgáltatóját, vagy az érintett államigazgatási intézményt, hogy az megtehesse a szükséges lépéseket – figyelemfelhívás, nyomozó hatóságok értesítése, fokozott biztonsági intézkedések – tették hozzá.

A két szervezet arra figyelmeztet, hogy az elektronikus csalások új módszere, hogy egyes csalók a NAV nevében adó-visszatérítés lehetőségéről írnak az ügyfeleknek sms-ben, amelyben arra kérik a címzetteket, hogy az interneten keresztül adják meg az adataikat. A megadott link azonban hamis, látszólag az adóhivatal felületére irányítja az érintetteket. Az oldal aztán egy űrlapot tölt be a személyes adatok megadásához. Aki a csaló sms utasításait követve megadja adatait, számolnia kell azzal, hogy bankkártyájáról pénzt emelhetnek le – hívta fel a figyelmet közleményében az adóhatóság.

3 comments to “PIN-kódos átverésre figyelmeztet az MNB és a NAV”
  1. "… számolnia kell azzal, hogy bankkártyájáról pénzt emelhetnek le …". Nos a bankkártyán nincs egy fillér sem. A pénz azon a bankszámlán van, amihez a bankkártyát rendelte a pénintézet. Ezt illene tudnia, kedves újságíró!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.