Petőfi Sándor kapcsolati hálóját bemutató adatbázis készült a Nemzeti Levéltárban

Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatójaA Magyar Nemzeti Levéltár Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójára elkészítette a költő teljes kapcsolati hálóját feltáró adatbázist, valamint a személyéhez köthető magyarországi és külföldi emlékhelyek térképes listáját.

Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója elmondta, hogy a költő kapcsolati hálóját tartalmazó adatbázisban mintegy 200, Petőfi Sándor ismeretségi köréhez tartozó ember szerepel. Szabó ismertetése szerint az adatbázisban szereplő nevekhez rövid életrajzi leírás és irodalmi ajánló tartozik, 161 névhez levéltári irat is kapcsolódik iratfotóval, rövid tartalmi leírással, a pontos jelzettel és a keletkezési adatokkal.

Schmidt Anikó főlevéltáros elmondta: az adatbázis tükrözi, hogy Petőfi Sándor szinte minden társadalmi rétegben otthonosan mozgott, számos ismerőse volt, akiknek életútját változatos levéltári iratok illusztrálják, például anyakönyvi kivonat, levelezés, oklevél, térkép vagy fénykép. A személyek kiválasztása a vonatkozó szakirodalmon alapul, mindegyik életrajzban megtalálható, hogy az illető személy pontosan milyen kapcsolatban állt Petőfi Sándorral.

A válogatásban helyet kapott például Arany János, Jókai Mór, Liszt Ferenc, Kossuth Lajos, Bem József, Görgey Artúr és Petőfi Sándor ifjúkori szerelme, Cancriny Emília is. Szabó szerint a másik adatbázis Tarjányi József helytörténész, Petőfi-kutató több évtizedes gyűjtőmunkája, amely a Petőfi Sándorral kapcsolatos magyarországi és külföldi emlékhelyek listáját adja közre. Bánki Zsolt osztályvezető elmondta, hogy az adatbázisban jelenleg 416 szobor 180 emlékmű és 145 emléktábla szerepel 19 országból.

Az alkalmazás közösségi funkcióval is kiegészül, amely lehetővé teszi, hogy a Tarjányi által összegyűjtött adatok bővíthetők, illetve kiegészíthetők legyenek további, ma még ismeretlen, nem feldolgozott, illetve a jövőben létrehozandó Petőfi-emlékhelyekkel. Az egyes rekordok tartalmazzák az adott alkotás címét, pontos helyét, típusát, ha ismert, az emlékmű alkotóját, az állító szervezet nevét, valamint az alkotás keletkezésének idejét. Az adatbázis továbbá közli az egyes emlékhelyek Google-térképre vetített GPS-koordinátáit, illetve számos esetben az azok anyagára, méretére, állapotára vonatkozó adatokat is.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Nemzetközi szolgáltatóval erősít a Szerencsejáték Zrt.

szo jan 21 , 2023
ShareTweetPinShareÚj nemzetközi szolgáltatóval erősít a Szerencsejáték Zrt.: a b2b iGaming technológiai szolgáltató EveryMatrix biztosítja a jövőben a fejlett digitális sportfogadási szoftvermegoldásokat és szolgáltatásokat a Szerencsejáték Zrt. TippmixPro márkájának. A Szerencsejáték Zrt. és a máltai központú EveryMatrix szolgáltató együttműködése alapján a szolgáltató cég megkezdi az előkészületeket, hogy átalakítsa a nemzeti lottótársaság […]
Lottó

És még ez is...