mínuszos.hu

PénzÜgyes: podcast segít a pénzügyi tudatosságban

Györfy Rúben PénzÜgyesÁprilis elején immár hatodik adását hallgathatták meg az érdeklődők a Startlap első podcast-sorozatának, a PénzÜgyesnek.

A pénzügyi tudatosságra ébresztő podcast január óta kéthetente hallgatható és nézhető a Youtube-on is. A Györfy Rúben műsorvezetésével készülő podcastnek az szja-visszatérítésről szóló második részét már több ezren hallották, a május 20-i adóbevallási határidőig még nagyon aktuális és hasznos információkat tartalmaz. De téma volt már a nyugdíjhelyzet, a hitelek, vagy a bankolás jövőjét megváltoztató fintech cégek, ahogy számos praktikus spórolási tippet is megosztottak a pénzügyi szakértők. A podcast-sorozat célja, hogy minél szélesebb körben ébressze pénzügyi tudatosságra a hallgatókat.

A Startlap által meghívott szakértőkkel a pénzügyekről érthetően, könnyed stílusban beszélget Györfy, aki maga is pénzügyi szakember. A podcast első adása kifejezetten spórolási tippekről szólt, majd olyan aktuális témákkal foglalkozott, mint az szja-visszatérítés, vagy, hogy mire érdemes figyelni az adóbevallásban, illetve, hogy milyen most a nyugdíjhelyzet – a szakértők arra is kitértek, milyen hatással van Oroszország ukrajnai inváziója, a növekvő infláció a nyugdíjakra -, az előtakarékossági témában pedig folytatás következik. De szó volt már a hitelekről – köztük a slágerterméknek számító zöld hitel előnyeiről és buktatóiról -, valamint a bankolás jövőjét megváltoztató fintech cégekről és szolgáltatásaikról is készült érdekes beszélgetés.

A családi adóvisszatérítésről szóló rész kiemelkedő hallgatottságot produkált, több ezren tájékozódtak már az adásból, és a május 20-i adóbevallási határidőig továbbra is érdemes odafigyelni az elhangzottakra. A PénzÜgyes stúdiójának vendége volt már – a teljesség igénye nélkül – Papszt Kriszta pénzügyi tanácsadó, Angyal József okleveles adószakértő, Farkas András nyugdíjszakértő, és Suppan Márton, a hazai fintech egyik legmeghatározóbb képviselője. A további adásokban az ingatlanpiaci helyzet is terítéken lesz, vendégként érkeznek a téma népszerű szakértői, a Kalmárok. A későbbiekben pedig a gyermekek pénzügyi tudatosságra nevelése is nagy hangsúlyt kap.


 

Exit mobile version