Pekingi propaganda kiadványok: Peking – Washington 1:1

Peking ellenlépéseket helyezett kilátásba válaszul arra, hogy Washington bejelentette, korlátozza a kínai állami média Egyesült Államokban dolgozó munkatársainak számát.

Csao Li-csian, a kínai külügyminisztérium szóvivője úgy fogalmazott: Washington „politikai elnyomást” alkalmaz a kínai sajtóval szemben, ezzel pedig súlyos károkat okoz a két ország közötti kapcsolatokban. Kína fenntartja magának a jogot arra, hogy ellenlépést tegyen – hangsúlyozta. Az amerikai külügyminisztérium a napokban jelentette be, hogy korlátozásokat vezet be az Egyesült Államokban tevékenykedő öt kínai sajtóképviselet alkalmazottainak számát illetően. A várakozások szerint az intézkedés következtében az érintett öt médiumnál dolgozó kínai munkatársak száma a jelenlegi 160-ról százra csökkenhet. A kínai külügyminisztérium álláspontja szerint ez azt jelenti, hogy egyes kínai újságírókat kiutasítanak az Egyesült Államokból. Az új szabályozás értelmében a kínai sajtóképviseleteknek tájékoztatniuk kell az amerikai külügyminisztériumot arról, hogy mely kínai munkatársakat kívánják továbbra is foglalkoztatni az Egyesült Államokban. A korlátozás március 13-án lép életbe.

Mike Pompeo külügyminiszter kijelentette: a korlátozás az amerikai fél válasza arra, hogy Kína nemrégiben bevonta a Wall Street Journal (WSJ) című amerikai lap három kínai tudósítójának sajtóengedélyét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

5G: kész az Ericsson Huawei-gyilkos megoldása

sze márc 11 , 2020
Az Ericsson bejelentette, hogy elindítja egyedülálló, dinamikus spektrummegosztó megoldása kereskedelmi bevezetését, amelynek segítségével a távközlési szolgáltatók gyorsan és költséghatékonyan kezdhetik meg az 5G szolgáltatást országos szinten. Az Ericsson Spectrum Sharing egy szoftverfrissítéssel lehetővé teszi, hogy a 4G és az 5G ugyanabban a sávban és ugyanazon a rádióeszközön működjön – a […]
5G, internet

És még ez is...