Parragh: felértékelődött az informatika és a digitális nyelvtudás

A kiszámítható jövőt és a versenyképes fizetést az értékesíthető szaktudás biztosíthatja, a szakképzést ezért a munkaerőpiaci kereslethez kell igazítani – jelentette ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke. Parragh „nem mondok számot, mert irritáló lenne” László sikeresnek értékelte a magyar szakképzés átalakítását, a térség országaiból – mint mondta – jelentős az érdeklődés a korszerűsített rendszer iránt. Várakozása szerint helyreállhat a kétkezi munka megbecsülése is, de hangsúlyozta, hogy az átalakítás folyamata nem zárult le. A kamara vezetője szerint a szakképzés új tudástartalmait a gazdaság igényeihez kell igazítani. Ennek megfelelően azt javasolta, hogy a rendszerbe vonják be a vállalatokat és a szakmai kamarákat, a szakoktatók átvándorlását a versenyszférába magasabb fizetésekkel mérsékeljék, az oktatásban pedig a gazdasági szereplők is vegyenek részt. Parragh szerint meg kell vitatni a technikusképzés, a szakirányú továbbképzés és az ösztöndíjrendszer lehetőségeit, nyugati mintára pedig munkaerőpiaci előrejelző rendszert kell kiépíteni. Utóbbit – tette hozzá – a szakmai kamarák tökéletesen el tudnák látni és készen is állnak a feladatra. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a felnőttképzés hatékonysága nem arányos a ráfordításokkal, noha egy jól működő rendszer akár már rövid távon is enyhíthetné a munkaerőhiányt. Az MKIK elnöke kiemelte, hogy 2007 óta felértékelődött az informatika és a digitális nyelvtudás.

A tények kedvéért érdemes felidézni, mi mindent tett a jelenlegi kormányzat a mára „felértékelődött” informatika és a digitális nyelvtudás oktatásáért. A 2012 elején megjelent új NAT az informatikai műveltségterületet elvileg „kiemelten” kezelte. A gyakorlatban ez radikális óraszámcsökkentést jelent. Az általános iskola alsó tagozatánál, ahol korábban heti egy órában tanították az informatikát (ez alatt a négy évfolyam heti összesített óraszámát kell érteni), a 2013-tól érvényes kerettanterv heti 0 (nulla) órát írt elő, vagyis az elsőtől a negyedik osztályig megszűnik a szaktárgy oktatása. Az ötödiktől nyolcadik osztályig a korábbi heti 3,5 óra (négy év alatt összesen) heti három órára csökkent. A gimnáziumban pedig (kilencediktől a tizenkettedik évfolyamig) heti öt és fél helyett heti két órát szántak informatikára, ami 63 százalékos csökkenés. A szakközépiskolások, illetve a ma már szakgimnazistának nevezett tanulók még rosszabbul járnak: ők heti hat helyett heti egy órában tanulhatják az informatikát, ami 83 százalékos visszaesést jelentett — írta az új NAT-ról a Népszabadság.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Díjnet: tovább nőtt az e-számlák népszerűsége tavaly

szo márc 16 , 2019
ShareTweetPinShareTavaly a Díjneten keresztül befizetett számlák összege ötvenmilliárd forintra nőtt az egy évvel korábbi 45,2 milliárdról, ennek túlnyomó többsége bankkártyás tranzakció volt – közölte a Díjnet Zrt. A közlemény szerint minden mutatóban nőtt tavaly a független elektronikus számlakezelő és fizetési rendszer, a Díjnet. Bővült a felhasználók és az elérhető szolgáltatók […]
Díjnet

És még ez is...