Pánik az AP twitter fiókjának feltörése miatt

 

Hackertámadást követtek el kedden az Associated Press (AP) amerikai hírügynökségnek a Twitteren megjelenő hírszolgáltatása ellen. A támadással beadott hamis jelentés szerint két bomba robbant a Fehér Házban, és Barack Obama elnök is megsebesült. Az AP cáfolta a mintegy kétmillió Twitter-követőjéhez eljutott jelentést, az amerikai elnöki hivatal pedig megerősítette, hogy Obama jól van. Az akció elkövetéséért egy önmagát Szíriai Elektronikus Hadseregnek nevező, Bassár el-Aszad elnököt támogató csoport vállalta  a felelősséget. A hackerek azt állították, hogy ők álltak az amerikai NPR közszolgálati rádió, valamint a CBS televízió és a brit BBC Twitter-szolgáltatásai ellen a közelmúltban elkövetett támadások mögött is. Az AP twitter-hírszolgáltatását felfüggesztették, de az álhír hatását a dollár és a tőzsdei árfolyam is megérezte. Az AP szerint a támadás azt követően történt, hogy hackerek több észlelt kísérletet is tettek az újságírók jelszavának megszerzésére. A hírügynökségben azon dolgoznak, hogy mielőbb helyreállítsák a megbolygatott szolgáltatást — számolt be az MTI.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.