Új tudományos-ismeretterjesztő sorozatot indít az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE). A következő hónapokban a rohamosan fejlődő mesterséges intelligencia (MI) témakörét járják körbe a szakértők. Az ELTE közleménye szerint a videóinterjúkból, podcastokból és egy tudományos vetélkedőből álló kezdeményezés célja, hogy a kutatásokat közelebb hozza a társadalomhoz és közérthetően mutassa be napjaink legjelentősebb […]

Közzétette a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) a betáplálási irányú csatlakozásokról szóló adatbázist. Közzétette a MEKH azt az adatbázist, amely a közcélú villamos energia hálózatba történő betáplálást célzó termelőegységek telepítését tervező ipari beruházók számára nyújt tájékoztatást szabad, betáplálási irányú csatlakozási pontokról. A MEKH az engedélyesektől bekérte, rendszerezte és a […]

Megváltozott a HONOR webcíme, a korábbi hihonor.com helyébe a honor.com lép. George Zhao vezérigazgató szerint az angol „honor” kifejezés egy erős, többjelentésű szó, ami jelenthet becsületet, tiszteletet, de kitüntetést is: ezek pedig mind egybevágnak a vállalat céljaival, stílusával és elköteleződéseivel. „A honor.com domain átvétele természetes lépése a folytonos fejlődésünknek” – […]

Az eddig is szuperhatékony Gazdasági Versenyhivatal (GVH) még sokkal hatékonyabbá válhat, az igazságügyi tárgyú törvények módosítása keretében ugyanis számos ponton módosulhat a versenytörvény is. A versenyhatóság a közleményében kiemelte, hogy a törvénytervezetben – számos egyéb, a GVH hatáskörét, illetve feladatellátását hatékonyabbá tévő módosítás mellett – szerepel a nem kis vihart […]

Április 1-től minden hazai fogyasztó és vállalkozás teljesítheti fizetési tranzakcióit fizetési kérelem elfogadásával és arra válaszul azonnali fizetés kezdeményezésével. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tájékoztatása szerint az azonnali fizetési kérelem szolgáltatás számos helyzetben, például számlafizetéseknél, internetes vagy fizikai boltban történő vásárlásoknál, vagy akár magánszemélyek közötti pénzküldésnél is használható, így újabb […]

A hagyományos telekommunikációs eszközök folyamatos visszaszorulása évről évre megfigyelhető — és szerencsére van hatóság, amely rajta tartja a kezét a telefónia ütőerén. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) folyamatosan figyelemmel kíséri a kommunikációs csatornák használatát, így a „hagyományos” eszközök visszaszorulása évek óta érzékelhető. Vezetékes telefonon 2005-ben beszéltünk a legtöbbet, azóta […]

Több mint 165 ezer új okosmérőt telepít szolgáltatási területén az E.On Hungária. A szolgáltató 10,1 milliárd forintos beruházása az európai uniós Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) programjának keretében, a magyar kormány előfinanszírozása mellett folyik. Guntram Würzberg, az E.ON Hungária csoport elnök-vezérigazgatója elmondta: az áramfogyasztást mérő hagyományos berendezéseket felváltó újgenerációs eszközök […]

Nem Magyarországi helyszínen, hanem Nagyváradon nyit üzemet az Etron Technology tajvani chipgyártó vállalat. A tajvani chipgyártó a CTPark Oradea Cargo Terminal ipari parkban bérelt ki egy 3600 négyzetméteres termelési csarnokot. „Hosszas elemzést követően az Etron úgy döntött, Romániában hozza létre az új egységét, hogy profitáljon az EU-s ügyfelekkel folytatott üzleti […]

Kozmikusmüon-detektáláshoz kapcsolódó földtudományi és geotechnikai alkalmazások fejlesztésén dolgozó új kutatócsoportot alapított Oláh László a Wigner Fizikai Kutatóközpontban (Wigner FK). Oláh Nagyenergiás Geofizika Kutatócsoportjának kutatásai többek között a vulkáni és légköri veszélyek értékelése, a bányák feltárása, az épített infrastruktúrák szerkezetének passzív és roncsolásmentes felmérése, valamint a müonok nyomkövetésén alapuló helymeghatározás navigációs […]

A Link11 szerint a DDoS-támadások drámaian, 70 százalékkal növekedtek, ráadásul a támadások átlagosan mindössze 14 másodperc alatt érik el a kritikus szintet, szemben a 2022-es 55 másodperccel. A kiberbiztonsági társaság jelentése hangsúlyozza a fenyegetések növekvő összetettségét, valamint a mesterséges intelligencia alapú és automatizált biztonsági megoldások kritikus szerepét a kibertér ellenálló […]