Az idősek otthonápolásának új fejezete nyílhat meg Magyarországon azzal, hogy az osztrák Hilfswerk Hungary a magyar tulajdonú MOHAnet Mobilsystems Zrt. technikai támogatásával megkezdi tevékenységét Magyarországon. Hazánkban eddig alapvetően önkormányzatok látták el ezt a feladatot, azonban a kormányzati lépéseknek köszönhetően fokozatosan nehezebb helyzetbe kerül a hagyományosnak számító megoldás. A MOHAnet Mobilsystems […]

Távoli számítógépről irányítható SIM-kártya segítségével védhetik meg gyermekeiket a mobiltelefonon keresztül megvalósuló zaklatástól a szülők. A Vodafone hálózatán futó Bemilo nevű rendszer olyan szolgáltatást kínál a szülőknek, amelynek révén megakadályozhatják, hogy a gyerekek az interneten szörfözzenek, szöveges üzeneteket váltsanak, vagy telefonáljanak bizonyos órákban. A mobiltelefon-alkalmazásokkal ellentétben ezt a szolgáltatást nem […]

Az emberek rákeresnek a Google-ban az orvosukra, a munkaadók a jelentkezőikre, randi előtt így is igyekszünk ellenőrizni partnerünk paramétereit, ám ha saját magunkról van szó, csupán 42 százalék százaléknyian néznek utána a Google-ban a saját nevüknek, pedig hihetetlen tanulságokat tartogat az online énünk. Magyarországon ennél is rosszabb a helyzet, csak […]

  A gazdaság kevés területén látni olyan mértékű növekedést, mint amit az internetes kereskedelem produkált 2011-ben – derül ki a GKIeNET – T-Mobile: „Jelentés az internetgazdaságról” májusban közzétett kutatásából. Az internetes vásárlás előnyei mellett a kedvezőtlen gazdasági környezet a lakosságot árérzékenyebbé teszi, és ez is kedvezően hat az internetes vásárlásra. […]

A J’son & Patners Consulting friss jelentése szerint 2011-ben az online játékok világpiaca 23 százalékkal nőtt és elérte a húszmilliárd dollárt. A legnagyobb szelet, 30,5 százalék, az USA-é, a világpiac több mint felét az USA, Japán, Dél-Korea, és Nagy-Britannia bírja, míg Oroszország részesedése a világpiacból csekély, alig több mint három […]

Egy 250 munkavállalót foglalkoztató közepes vállalkozás akár több tízmillió forintot is megtakaríthat évente, ha minden alkalmazottját távmunka keretében foglalkoztatja – mondta az MTI-nek Taivainen Krisztián, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK), Elektronikus Adat- és Dokumentumkezelő Szolgáltatók Szakmai Osztályának vezetője az MTI-nek. Taivainen hangsúlyozta, hogy már egy mindössze néhány munkavállalót foglalkoztató […]

  A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) támogatásával öt magyar cég vett részt Dubai-ban a TETRA Világkongresszuson. A HITA közleménye szerint a kiállításon való sikeres szereplés előkészítésében a HITA szorosan együttműködött a TETRA Forum Hungary Egyesülettel (TFHE), melynek öt tagja  – a Fercom Kft., a GeoX Kft., a Metalcom Zrt., az […]

  Véget ért a djuice kreatív videopályázata, amiben olyan alkotásokat vártak a fiataloktól, amelyek bemutatják a márka által fejlesztett ADDODA applikáció funkcióit. A zsűri 27 beérkezett pályaműből választotta ki a nyertes alkotást, ami az ADDODA referenciavideójaként lesz látható a Google Play-en. Az ADDODA androidos mobilalkalmazás az embereknek segít abban, hogy […]

  Az Európai Parlament (EP) keddi strasbourgi plenáris ülésén nagy többséggel elfogadták az EU belbiztonsági stratégiájához készült állásfoglalást. Hankiss Ágnes EP-képviselő kiemelte: az EU kibernetikai biztonságának szavatolásához nélkülözhetetlen az unión belüli állami és magánszektor, valamint a polgári és katonai szereplők közötti együttműködés erősítése. A célok eléréséhez – tette hozzá – […]

  Angol mérnökök kifejlesztettek egy új eljárást, amellyel eltüntethetők a fénymásolt és kinyomtatott papírokra felvitt festékanyagok. A kísérletek során alkalmazott rövid impulzus-üzemű lézerrel minden festékanyagot el tudnak távolítani a nyomtatott és fénymásolt papírokról, azok bármiféle fizikai sérülése és elszíneződése nélkül – adta hírül a The Daily Telegraph brit napilap internetes […]