Eddigi legnyereségesebb félévét zárta a Business Telecom Nyrt. (BTel), a társaság árbevétele 2012 első félévében több mint 200 százalékkal 1,4 milliárd forintra nőtt, üzemi eredménye meghétszereződött a tavalyi első félévhez képest – közölte a távközlési szolgáltató. A kecskeméti székhelyű BTel üzemi eredménye az első félévben a tavalyi 25 millió […]

  Júliusban a hagyományos telefonvonalon szélessávú xDSL-internetszolgáltatásra előfizetők száma csökkent, értéke 782 ezer volt — áll az NMHH jelentésében. A gyorsjelentésben szereplő – legnagyobb – kábelszolgáltatók előfizetései júliusban 853 ezerre nőttek. Az FTTx, vagyis (az épületig, lakásig, irodáig) optikai szálon nyújtott szolgáltatás esetében 292 ezer előfizetés volt a hónap végén. […]

  A Magyar Telekom (MT) PraxisPlatform beteggondozási rendszere az Alma Patikákkal együtt új szolgáltatást indít. A szakorvosi és gyógyszerészi gondozást kiegészítő ingyenes beteggondozási programok segítséget nyújtanak azoknak, akik egészségtudatos életmódot folyatatnak, illetve a krónikus betegségben szenvedőknek. A Hungaropharmával való együttműködésnek köszönhetően a PraxisPlatform programhoz ezentúl már nem csak a szakorvosokon, háziorvosokon keresztül […]

  Egyre több általános iskoláskorú gyermek használ mobiltelefont. Ha a gyereknek mobilt veszünk az olcsóbb készülékek mellett döntsünk, hiszen leeshet, eltörhet, ellophatják – tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata. A rendőrség tapasztalatai azt mutatják, hogy sajnos elő-előfordulnak lopások az iskolákban. Jellemzően a besurranó tolvajok, de sokszor maguk […]

  Bemutatták Dmitrij Rogozin miniszterelnök-helyettesnek azt az Android alapú operációs rendszert, amit orosz tudósok fejlesztettek a Védelmi minisztérium fennhatósága alá tartozó tudományos intézetben. A rendszer minden modern tableten és smartfonon működik, de védett a külföldi cégektől és szolgálatoktól. A nagy orosz cégek már mutattak be androidalapú készülékek prototípusait az ország […]

  A fizinfó listán írta meg Kürti Jenő, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat (ELFT) főtitkára segélykérő levelét (lásd lenn), amelyben arról a megdöbbentő döntésről számol be, amely szerint a Millenárisról el kell költöznie a Csodák Palotájának, és a léte is bizonytalanná vált. Nagy bajba került a Csodák Palotája! Az ELFT […]

  A berlini IFÁ-n a szórakoztató elektronika újdonságait felvonultató csarnokokban elsősorban az okostelefonokat és táblagépeket bemutató „IFA iZone” és az elektronikus könyvolvasó készülékeket bemutató „IFA eLibrary” nevű részleg területe bővült. Az iZone-ban több világpremiert is tartanak, itt debütál például a Windows Phone 8 mobil operációs rendszer, amelyet elsőként a Samsung […]

  A 2012-es szórakoztató és háztartási elektronikai seregszemléjén, az IFÁ-n az elemzők szerint a háztartási elektronikában a specializáció, az egyéni igények kielégítését szolgáló készülékek kifejlesztésére irányuló törekvés és az energiahatékonyság a két meghatározó trend. Bemutatnak például egy olyan porszívót, amelyet kutya- vagy macskatartó háztartások számára fejlesztettek, és bemutatnak egy kávéfőző […]

  Megnyitották a nagyközönség előtt a szórakoztató és háztartási elektronika világszerte legjelentősebb kiállítását és vásárát, az IFA-t pénteken Berlinben. Az idei, 52. vásáron több mint negyven országból összesen 1439 kiállító mutatja be újdonságait. A tavalyi csúcsévben kettővel többen, 1441-en voltak, az idén viszont megdőlnek más rekordok. A kiállítási terület például […]

  A világon egyedülálló hüvelygomba kezelési módszeren dolgozik a Szegedi Tudományegyetem (SZTE ) és az Újvidéki Egyetem; a kellemetlen betegség kapcsán vizsgálják a genetikai tényezőket és azt, hogy gyógyítható-e nanotechnológiai segítséggel, antibiotikumok nélkül – írta szerdán a szegedma.hu-ra hivatkozva az MTI. Dékány Imre akadémikus, az MTA-SZTE kutatócsoport vezetője elmondta: olyan […]