Az Anonymous hackercsoport tagjai egy sor támadást intéztek izraeli oldalak ellen. Egy részüket egy időre időre elérhetetlenné tették, más részükre pedig a palesztinokat éltető jelszavakat helyeztek. Az Anonymous bejelentette, hogy azért hajtotta végre az OpIsrael fedőnevű akcióját, mert a zsidó állam kormánya azzal fenyegetőzött, hogy minden távközlési kapcsolatot elvág […]

  A magyar nyelv digitális túlélési esélyéről, a nyelvi „akadálymentesítéshez” szükséges technológiai támogatásról és a hazai nyelvtechnológia nemzetközi pozíciójáról cseréltek eszmét egyebek közt annak a kerekasztal-beszélgetésnek a résztvevői, amelyet a Magyar Nyelv Napja alkalmával szervez csütörtökön az MTA Nyelvtudományi Intézete. Az eseményen bemutatták A magyar nyelv a digitális korban című […]

  A GTS Central Europe (GTS) nyolc éves fennállása óta ötödik alkalommal nyerte el a Capacity Magazine az év legjobb közép- és kelet-európai nagykereskedelmi szolgáltatójának díját. „A díj munkatársaink kemény munkájának és új technológiák és megoldások iránti elkötelezettségének eredménye. Ez lehetővé teszi a GTS számára, hogy egyedi szolgáltatásokat nyújtson nagykereskedelmi […]

  Több magyar céggel karöltve vesz részt ismét a MOHAnet Mobilsystems Zrt. a düsseldorfi Medica2012 egészségügyi szakvásáron november 14-17. között. A szokásokhoz hűen a hazai kiállítók a „magyar szigeten” kapnak helyet a szerdán nyíló rendezvényen, ahová pályázat útján juthattak be a cégek. Az elbíráló a Nemzeti Külgazdasági Hivatal volt, ők […]

  A Samsung Electronics Magyar Zrt. a győri Városházával szemközti Megyeház téren átadott egy Találkozási Pontot, amely egy érintőképernyős terminálból és egy Wi-Fi Hotspotból áll. A Győr szívében létrehozott Samsung Találkozási Pontot a Samsung Electronics Magyar Zrt. adományozta a városnak, értéke 12 millió forint. Az alumínium borítású, 1,5 m² alapterületű, […]

Biztonságos informatikai rendszer nincs, a világ összes rendszere feltörhető, ez csak idő kérdése, ezért az adatvédelemnek lépést kell tartani a fejlesztésekkel – hangsúlyozza Zala Mihály, a Nemzeti Biztonsági Felügyelet (NBF) elnöke, aki az MTI-nek adott interjújában arról is beszélt, hogy az információbiztonság területén ma Magyarországon olyan versenyképes tudás van, amellyel Európában […]

  A Nokia konkurens okostelefon-gyártók számára is elérhetővé teszi mobil térképalkalmazását, amit „Here” márkanév alatt küld versenybe a piacvezető szerep megszerzéséért – írja a Handelsblatt online kiadására hivatkozva az MTI. Az új Here térképalkalmazást a Nokia vezérigazgatója, Stephen Elop mutatta be San Franciscóban. Az alkalmazás Android és iOS operációs rendszereken […]

  A brit kormány új jogi szabályozást helyezett kilátásba, miután a szórakoztatóipari érdekképviseletek továbbra is azzal vádolják a keresőóriást, hogy az nem tett eleget korábbi vállalásainak. A Google, jelenleg piacvezető internetes keresőcég havonta több millió weboldalt sorol hátra találati listáiról, amelyek feltehetőleg jogsértő tartalmakat közvetítenek. A zenei előadók neveire vagy […]

  A Magyar Telekom (MT) Igazgatósága 2012. december 1-jei hatállyal kinevezte Lakatos Pétert a Magyar Telekom kis- és középvállalati szolgáltatások vezérigazgató-helyettesévé. Lakatos a Magyar Telekom Ügyvezető Bizottságának tagja is lesz. A MT vezetése korábban döntött a vállalat új irányítási struktúrájának kialakításáról. A 2013. január 1-jétől életbe lépő változások részeként jön létre […]

  A Morando Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. 1,5 millió eurós tőkebefektetésről állapodott meg a Netfone Telecom Távközlési Szolgáltató Kft.-vel. A jelentős növekedési potenciállal rendelkező, innovatív tevékenységet végző társaságok fejlesztését célzó alap tőkeemelésével a Netfone jelentős fejlesztéseket hajthat végre virtuális mobilszolgáltatási (MVNO) üzletágában. Eközben képessé válik további befektetések végrehajtásával aktívan részt venni […]