Az „orosz Google”, a Yandex.ru keresőportál december 6-án indítja el a dugó-előrejelző szolgáltatását. A szolgáltatás már nem új, mert szeptembertől létezett egy ilyen, de az csak egy órával jelzett előre, míg a most bejelentett verzió már öt órával előre jelzi Moszkvában a dugókat. A prognózis a naptári adatokból (nap, […]

  Kettészakadt az internetezetők tábora a 30 év alattiakra és az idősebb korosztályokra. A két csoport más eszközökkel, másképp és másra használja a netet. A fiatalok számára ez lett a legfontosabb információforrás, de nem az írott szövegeket, hanem a filmeket, videókat, képeket keresik. A közösségi oldalak kiszorították az e-mailt, és […]

  A Sony Mobile Communications bejelentette Xperia termékcsaládjának legújabb tagját, az Xperia E okostelefont. A kedvező áron elérhető Xperia E a vállalat következő androidos készüléke, mely 2013 első negyedévétől lesz elérhető hazánkban, a hagyományos mellett, két SIM-kártyát kezelő változatban is. Az Xperia E a legújabb kompakt, kedvező áron elérhető készülék, […]

  A tőzsdei árfolyamok alakulása alapján van mitől tartania Apple-nek a mobiltelefon piacon, elsősorban a Nokia által támasztott konkurencia formájában – írja a DAF német pénzügyi portálra hivatkozva az MTI. Miközben az Apple részvénye a mobiltelefon piacon kibontakozó éles konkurenciaharctól tartva 6,4 százalékos veszteséggel zárt szerdán New Yorkban, a Nokia […]

  Nem volt elérhető Dél-Budapest területén a T-Mobil 2G és 3G szolgáltatása szerda késő estétől – közölte a T-Mobil Magyarország a Facebook-oldalán. A helyzetet súlyosbította, hogy a T-Mobil ügyfélszolgálata sem volt elérhető. Éjfél után kis idővel hárították el a hibát – közölte a Magyar Telekom kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel. […]

Új alkalmazással bővítenék az okostelefonok tudástárát amerikai kutatók, akik a földrengések előrejelzését és a már lezajlott rengések elemzését várják az eszköz fejlesztésétől. A Kaliforniai Egyetem Berkeley Szeizmikus Laboratóriumának kutatói szerint a mobiltelefonokba szerelt gyorsulásmérő alkalmas a rengések detektálására. Egy olyan alkalmazást fejlesztenek, amely rögzíti is a rengéseket, majd egy központi […]

A Magyar Rektori Konferencia közleménye A Magyar Rektori Konferencia (MRK) tájékoztatja a közvéleményt, hogy a ma bejelentett, a magyar felsőoktatást alapjaiban érintő kormányhatározatokkal nem ért egyet. Az előzetes szakmai egyeztetés nélkül hozott intézkedéseket az alábbi indokok miatt elutasítja: 1) A fiatalok és az intézmények számára már a közeljövőt is kiszámíthatatlanná […]

  Ezer amerikai veterán katonát képez ki a következő egy év során az SAP, hogy enyhítse az ottani informatikus hiányt -jelentette be a német szoftvercég amerikai leányvállalata. Az SAP America által jegyzett „Veterans to Work’ program során a veterán katonákat az adatbázis-technológia, az analitika, és a vállalati mobilmegoldások terén képzik […]

  A Kaspersky Lab szakértői azonosították 2012 kulcsontosságú biztonsági tendenciáit, valamint felvázolták 2013-as év várható fenyegetéseit is. A legfontosabb előrejelzések között szerepel a célzott támadások gyakoriságának növekedése, a kiberkémkedés és nemzetek, államok elleni kibertámadás, a hacktivizmus változó szerepe, az ellentmondásos “legális” megfigyelési eszközök fejlesztése, valamint fokozott támadások a felhőalapú szolgáltatások […]

  Az idén is az állami tulajdonban lévő cégek vezetik a legértékesebb kínai márkák rangsorát, az elmúlt évben ugyanakkor jelentős mértékben erősödtek a magántulajdonban lévő cégek – mutat rá a WPP marketingkommunikációs cég rendes éves felmérésében. A több mint 35 ezer fogyasztó megkérdezésével készített kutatásból kiderül: a vezető kínai márka […]