Oxford Economics: nőtt a Huawei gazdasági hatása Magyarországon

Huawei raktárbázis PátyFolyamatosan nőtt a Huawei Technologies gazdasági hatása az utóbbi öt év alatt Magyarországon, a kínai vállalat tavaly az európai beszerzésekre fordított összeg hetedét költötte el Magyarországon – ez derült az Oxford Economics brit piackutató és tanácsadó intézet Magyarországot vizsgáló tanulmányából.

A kutatás szerint a kínai vállalat európai tevékenysége révén 600,5 millió euróval, azaz mintegy 200 milliárd forinttal járult hozzá Magyarország bruttó hazai termékéhez (GDP) tavaly. A Huawei hozzájárulásának mértéke folyamatosan nőtt az utóbbi években, 2015 és 2019 között átlagosan évi 5,5 százalékkal. A Huawei tavaly 1,18 milliárd eurót (383 milliárd forint) költött el magyar beszállítóinál tavaly, ami a vállalat európai beszerzéseinek 14,1 százalékát tette ki. A kínai vállalat magyarországi beszerzései ugyancsak jelentősen nőttek Magyarországon 2015 óta, éves szinten 4,8 százalékkal. A Huawei tevékenysége 21 ezer 500 magyar munkavállaló foglalkoztatását támogatta tavaly, ami 2600-zal több a 2015-ben mért 18 ezer 900-nál. Ez éves szinten átlagosan 3,3 százalékos növekedés. A kínai cég működése az államkassza bevételeire is pozitív hatással volt: a Huawei Technologies jelenléte és tevékenysége 246,4 millió eurónyi (80 milliárd forint) költségvetési bevételt generált Magyarországon tavaly, ami 2015-höz képest 5,7 százalékos növekedés.

A magyar leányvállalat és alkalmazottai tavaly közvetlenül 45,5 millió euró (mintegy 15 milliárd forint) adót fizettek be Magyarországon, 2015-ben ez még csak 17,6 millió euró (5,7 milliárd forint) volt. A Huawei magyarországi beszerzései további 132,7 millió euró (43 milliárd forint) adóbevételt generáltak közvetett csatornákon keresztül. Emellett 68,2 millió euró (22 milliárd forint) adóbevételt indukált a vállalat tevékenysége. A Huawei Technologies növekvő gazdasági hatása annak köszönhető, hogy az utóbbi években egyre több jelentős ICT-beruházásban vállalt kulcsszerepet Magyarországon. A Huawei Technologies Magyarország több mint hatszáz magyar partnerrel áll kapcsolatban, és olyan stratégiai jelentőségű fejlesztésekben vállal szerepet, mint a Szupergyors Internet Program vagy az 5G hálózatépítés. Magyarország ad otthont a Huawei legnagyobb, Kínán kívüli ellátási központjának is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Végre készül Magyarország digitális élelmiszeripari stratégiája

sze dec 9 , 2020
A Digitális jólét program (Djp) keretében az Agrárminisztérium (AM), az Innovációs és Technológia Minisztérium (ITM), valamint az érintett élelmiszeripari szakszervezetek és a Szent István Egyetem közreműködésével jövő februárra készülhet el Magyarország Digitális élelmiszeripari stratégiája (Dés) – közölte az agrártárca. A közlemény szerint a stratégia kidolgozását a magyar agrárium digitalizációjának előmozdításáról […]
mezőgazdaság

És még ez is...