Óvatosságra inti a Nébih az interneten tűzifát vásárlókat

tüzifaInternetes vásárlás helyett biztonságosabb a helyi erdőgazdálkodóktól tűzifát vásárolni, mivel az esetleges kifogásokat is könnyebb így érvényesíteni – mondta Nagy Dániel, a Nemzeti Élelmiszerbiztonsági Hivatal (Nébih) erdészeti igazgatóságának igazgatóhelyettese.

Az igazgatóhelyettes közölte, hogy internetes vásárlásnál gyanús lehet a túl alacsony ár és érdemes ellenőrizni azt is, hogy valós vállalkozás kínálja-e a tűzifát, szerepel-e a cégjegyzékben és rendelkezik-e telephellyel, ahonnan el lehet hozni személyesen is a rendelt terméket. Figyelmeztetett továbbá, hogy a tűzifa-kereskedelembe gyakran kerül be lopott fa, ami a vásárlóknak is kárt okozhat, emellett súly helyett érdemesebb térfogatra vásárolni, mivel a nedves fa nehezebb, ez pedig visszaélésekre ad lehetőséget. Nagy felhívta a figyelmet, hogy vásárláskor ellenőrizni kell a nyugtát és a szállítójegyet, ami feltünteti, hogy milyen mennyiségben milyen fát hoztak a vásárlónak, ezen felül július 1-je óta a kereskedőnek a megrendelt fa mellé adnia kell tűzifavásárlási tájékoztatót is, amelynek elsődleges célja a körültekintő vásárlás elősegítése.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Itt az LG V30 okostelefon

hét szept 4 , 2017
ShareTweetPinShareAz LG Electronics bemutatta az LG V30-as okostelefont, a cég csúcskategóriás V szériájának legfrissebb tagját. Az LG V30 a V szériás készülékek erősségeire épít, teljesen új mobilos élményt és számos multimédia-funkciót kínálva a felhasználóknak. Az új V30 iparági innovációk sorát vonultatja fel: a mobilpiac első F1.6-os rekeszidejű kameráját és Crystal […]

És még ez is...