Ott a helyed a Hacktivity-n, ha hajókat akarsz szatelithálózatokról feltörni

Átfogó, kétórás workshopokkal bővül az idei Hacktivity kiberbiztonsági konferencia kínálata, emellett 16 országból érkeznek nemzetközileg ismert előadók a budapesti rendezvényre. A konferencia szervezőinek közleménye szerint október 12-én és 13-án a többi között az okos autókról, a drónok vagy a számítógépes játékok meghekkelésről, a hajók szatelithálózatokról indított feltöréséről, valamint a biometrikus azonosítási eljárások átveréséről hallhatnak az érdeklődők. Október 9-11-én ismét megrendezik a konferencia előtti három napos tréningeket is – írták. A tavalyi kezdeményezést folytatva, a szervezők idén is több mint egymillió forint értékben kínálnak belépőket felsőoktatási intézmények előadói és tehetséges hallgatói számára. Az érdeklődők a Hackademy partnerprogramhoz csatlakozva juthatnak hozzá a felajánlott húsz oktatói és harminc diákjegyhez.

Next Post

Megalakult a MI Koalíció, egyelőre titok a tagok kiléte

pén okt 12 , 2018
Megalakult a Mesterséges Intelligencia Koalíció (MI Koalíció) Balatonfüreden. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hangsúlyozta, a koalíció magalapításában ölt testet Magyarország válasza a mesterséges intelligencia generálta kihívásokra, platformot teremtve az ezen területen dolgozó szervezetek együttműködéséhez. A mintegy hetven magyar és nemzetközi céget, egyetemet, tudományos műhelyt, szakmai- és közigazgatási szervezetet magába […]

És még ez is...