mínuszos.hu

Öt újítás, ami öt éven belül megváltoztatja a világot I.

tudomány

 

Az IBM közzétette 5in5, azaz Öt az Ötben jelentését azokról az innovációkról, amelyek a követező öt évben megváltozathatják életünket. Az idei lista olyan fejlesztéseket sorol fel, melyek új irányt szabhatnak a jövő számítástechnikájának. Az IBM szerint az új korszak trendjeit a kognitív rendszerek technológiája alakítja majd: olyan gépek, melyek az emberi érzékelést imitálva látás, hallás, szaglás, tapintás és ízlelés útján képesek megtapasztalni a világot. Bár gondolkodni továbbra sem fognak helyettünk, mégis segítenek kiterjeszteni képességeinket, hatékonyabbá, produktívabbá tenni munkánkat és mindennapjainkat. A kognitív számítástechnikai rendszerek alkalmazásával könnyebben látunk majd át bonyolult, komplex helyzeteket, képesek leszünk lépést tartani az információ egyre növekvő sebességével, és megalapozottabban készíthetjük elő döntéseinket. Hatásuk az élet minden területén érvényesül majd, az egészségügytől a gazdaságon át a földrajzi távolságokat, nyelvi akadályok legyőző kommunikációig. „Az IBM tudósai a világ minden táján együttes erővel dolgoznak azokon a nagyszabású fejlesztéseken, melyek a számítógépeket képessé teszik környezetük észlelésére” – mondta Bernie Meyerson, IBM fellow, a vállalat innovációs részlegének alelnöke. „Az emberi agy az érzékszervekre hagyatkozva gyűjt információt és tájékozódik a világban, a kognitív rendszerek pedig ezen érzékelések finomításával segíthetnek bennünket – akár a legösszetettebb problémák megoldásában is.” E fejlesztésekről a következő részben olvashat.
(Folytatjuk.)

Exit mobile version