Öt magyar diák utazik a csillagászati diákolimpiára

A Plejádok, a Hold, az Uránusz és a Jupiter egy egyenes mentén március 14-én este 8 órakor

A Plejádok, a Hold, az Uránusz és a Jupiter egy egyenes mentén március 14-én este 8 órakorÖt magyar diák utazik Brazíliába a csillagászati diákolimpiára – közölte a megmérettetés magyar projektkoordinátora.

Vincze Nikolett elmondta, hogy a magyar csapat Jászberényben készült a XVII. Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpiára (IOAA). Ennek során a diákok különböző előadásokon vettek részt, elméleti, és adatelemzési feladatokat oldottak meg, valamint planetáriumi és égboltismereti felkészítések egészítették ki a foglalkozásokat. A Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) és a Nemzeti Tehetség Program mellett a Jászberényi Városi Könyvtár munkatársai is segítették a diákokat.

Márciusban, az Athletica Galactica Kárpát-medencei Csillagászati és Asztrofizikai verseny döntőjén 11 diák került be a diákolimpiai keretbe. Felkészítésük során tíz héten keresztül kaptak feladatsorokat, emellett Budapesten a Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézetben, a Piszkéstetői és a Bajai Obszervatóriumban töltöttek el egy-egy hétvégét. Ezt követően a jászberényi csillagászati és asztrofizikai táborban folytatódott a felkészülés, ennek végén választották ki azt az öt diákot, aki Magyarországot képviselheti a nemzetközi megmérettetésen.

Első helyen Elekes Dorottya, a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium 11. osztályos diákja, másodikként Vári Gergely Péter, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium végzős tanulója, míg harmadikként a 11. osztályos Milbik Csongor László, a győri Révai Miklós Gimnázium és Kollégiumból került be az olimpiai keretbe. A csapat tagja még Dobák Bálint, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 11. évfolyamából és Horváth Zsóka, a Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium végzős diákja.

A csapat augusztus 14-én indul Brazíliába. A diákokat csapatvezetőik – Kovács József, az Eötvös Loránd Tudományegyetem GAO tudományos főmunkatársa és Dálya Gergely, a Toulouse-i egyetem posztdoktori kutatója -, illetve megfigyelőik, Varga Vázsony, fizikus, aranyérmes diákolimpikon és Rózsahegyi Márton, a CSFK projektmenedzsere – kísérik.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Fel!