Öt éves az 5GK: soványkák az eredmények

5G koalícióÖt éve jött létre az 5G Koalíció – közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).

A közlemény szerint a már 89 tagszervezetet számláló 5G Koalíció (5GK) azzal a céllal alakult meg, hogy Magyarország a világ élvonalába tartozzon az 5G bevezetésénél, elterjedésénél és gyakorlati alkalmazásánál. A közlemény szerint az 5GK első fél évtizedes munkájával ha a világ élvonalába nem sikerült bekerülni, azért Magyarország a legfelkészültebb országok közé került Európában.

Az 5G Koalíció feladata, hogy bemutassa és megismertesse a társadalom és a gazdaság szereplőivel az 5G technológia előnyeit. Az 5G Koalíció hat munkacsoportban végzi munkáját 230 magyarországi szakértő részvételével. A szervezet eddig 82 munkacsoportülést és 13 szakmai workshopot tartott több mint kétezer ember részvételével. A koalíció szakmai kiállítással egybekötött éves plenáris ülése mára Magyarország legrangosabb 5G-konferenciájává nőtte ki magát. Két éve indult útjára az 5G megértését segítő, hiteles és objektív tájékoztatást közlő 5G.hu honlap – tették hozzá.

Az 5GK eddigi munkájának is köszönhetően az 5G területén mára Magyarország az egyik legfelkészültebb ország Európában a DESI (Digital Economy and Social Index) 2021-es mutatója alapján. A tagok aktív részvételével az ország több pontján több ipari-ágazati felhasználást támogató pilotprogram indult egyetemi és ipari környezetben. 5G-re épülő intelligens közlekedési esetek tesztelése kezdődött el több helyszínen. Győrben egy okos játszóteret alakítanak ki, ahol 5G-hálózatba kapcsolt közlekedési eszközök, a zalaegerszegi ZalaZONE járműipari tesztpályán pedig 5G-hálózatba kapcsolt járművek segítségével nyílik lehetőség közlekedési szituációk tesztelésére – ismertették.

Mint írják, Mosonmagyaróváron egy magyar fejlesztésű és gyártású mezőgazdasági permeteződrónt kapcsolnak össze 5G-n keresztül kommunikáló földi szenzorokkal egy blokkláncalapú platform segítségével. A Mezőhegyesi Ménesbirtokon a tehenészet épületét beltéri 5G-hálózattal fedték le, melyen később 5G-re épülő takarmányozási, állategészségügyi, termelésfelügyeleti tevékenységeket próbálhatnak ki. Sopronban egy hazai iparvállalat termelésfelügyeletének, termék-minőségbiztosításának 5G-alapú kiváltását és a munkafolyamatok kiterjesztett és virtuális valóságra (AR/VR) épülő támogatását tesztelik. Kecskeméten közvilágítási infrastruktúrára telepített 5G kiscellás bázisállomás létesült. (Nagyjából ennyi öt év koalíciózás ereménye: néhány pilotprojekt elindítása, tesztelgetés, meg egy kiscellás bázisállomás. A -szerk- megj.)


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Megvan kiket mellőznek a rádióadók

hét júl 4 , 2022
ShareTweetPinShareA Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 127 rádióadó adatait vizsgálta meg legújabb kutatásában, hogy feltárja az elmúlt év legnépszerűbb előadóit és dalait. Az is kederült, hogy a közösségi médiumokban népszerű előadók közül kiket mellőznek a rádióadók. A hatóság közleménye szerint a programkategóriák közül leginkább a zenék domináltak: összesen 45 […]
néprádió

És még ez is...