A PISA eredmények és a jogállamiság kapcsolatára mutat rá frissen megjelent tanulmány. Az antidemokratikus kormányzás az országok humán fejlettségi indexét is befolyásolhatja.
Együtt mozognak a jogállamiság és a demokrácia helyzetével a PISA és HDI értékek – mutatta ki a Világpolitika és Közgazdaságtan folyóiratban megjelent tanulmányában Polónyi István közgazdász, oktatáskutató, egyetemi tanár. A tanulmány a PISA és a humán fejlettség index (HDI) értékeit vetette össze az országok kormányzásának autokratizmusával, amit a Világbank jogállamiság indexének, valamint a The Economist Group globális médiacég -amelynek legismertebb terméke a The Economist hetilap-, kutatási és elemzési részlege demokrácia indexének sztenderdjei szerint mért.
A korrelációs elemzés egyértelműen kimutatja, hogy – a teljesítménymérésben részt vevő országok halmazán vizsgálva – 2006 és 2022 között igen markáns korreláció található a jogállamiság és a HDI indexek, valamint a jogállamiság és a PISA olvasás-szövegértés eredményei között. De számottevő korreláció van a demokrácia index és a HDI, valamint a demokrácia index és a méresi eredmények között is. A tanulmány Magyarországra nézve megállapítja, hogy a demokráciamutatók romlása együtt mozog a PISA olvasási és a HDI mutató szerinti országrangsorban elért helyezések romlásával: a hazai autokratikus kormányzásnak tehát súlyos hatása van az emberi erőforrások fejlődésére.
Az elemzés kitér az oktatási és egészségügyi ráfordításoknak a két eredményességi mutatóval való kapcsolatára is, rámutatva, hogy ezek együttjárása ugyan releváns, azonban lényegesen alacsonyabb értékű, mint a demokrácia mutatókéval való kapcsolat.
A PISA (Programme for International Student Assessment) mérés egy nemzetközi tanulói teljesítményfelmérés, amelynek célja annak megállapítása, hogy a 15 éves tanulók milyen mértékben rendelkeznek azokkal az alapvető ismeretekkel és készségekkel, amelyek a felnőtt életben való boldoguláshoz szükségesek. |