Őrült forgalom volt a szinglik napján

szinglik napjaMár az első félórát követően meghaladta a tavalyi végeredményt az Alibaba kínai internetes kiskereskedelmi portál forgalma szerdán a szinglik, azaz az egyedülállók napja alkalmából immár tizenkettedszerre tartott kiárusításon.

A jelentős leárazásokkal járó kereskedelmi akció idén minden eddiginél korábban, már november 1-jén kezdetét vette, a felvezető tíz nap alatt pedig a bruttó áruforgalom értéke a szerdai fő nap első félórájáig elérte a 372,3 milliárd jüant (56,3 milliárd dollárt) – közölte az Alibaba. A forgalom értéke már ezzel meghaladta a tavalyi, 268,4 milliárd jüanos (38,4 milliárd dolláros) végeredményt. A szinglik napjának akciói hagyományosan elsősorban az Alibaba Tmall és Taobao nevű e-kereskedelmi platformjaihoz kötődnek, de számos más e-kereskedelmi platform is csatlakozott a kiárusításhoz az elmúlt évtized során. A Kína második legnagyobb e-kereskedelmi platformjának számító JD.com közlése szerint november 1-jén az áruforgalma kilencven százalékkal nőtt a tavalyi év azonos napjához képest, míg szerdán az első tíz percben tranzakciós volumene elérte a kétszázmilliárd jüant.

A koronavírus-járvány idén hozzásegített az e-kereskedelmi akció sikeréhez, az év első felében alkalmazott óvintézkedések, valamint a társadalmi elkülönülés betartása ugyanis egyre inkább az internetes vásárlás felé hajtotta a kínai fogyasztókat. A kínai kereskedelmi minisztérium adatai szerint az év első három negyedévében Kína e-kereskedelmi forgalma meghaladta a nyolcezermilliárd jüant, ami 9,7 százalékos emelkedést jelent a tavalyi azonos időszakhoz képest. Kínában a kilencvenes évek eleje óta minden november 11-én megünneplik a szinglik napját, az Alibaba 2009-ben tartotta a dupla 11-esként is emlegetett naphoz időzített első nagy vevőcsalogató akcióját. A vásár azóta a világ legnagyobb internetes kereskedelmi kiárusításává nőtte ki magát, a tavalyi forgalom több mint két és félszerese volt az Egyesült Államokban karácsony előtt megrendezett „fekete péntek” és az azt követő „kiberhétfő” bevásárlónapjain 2019-ben elért együttes árbevételnek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

E-commerce 2020: januártól jön az erős ügyfélhitelesítés

csü nov 12 , 2020
ShareTweetPinShareAz online vásárlás veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok az év vége közeledtével, a rendőrség, a Magyar Bankszövetség és a Nemzeti Kibervédelmi Intézet szakemberei a tudatos vásárlásra hívták fel a figyelmet. Sütő Ágnes, a Magyar Bankszövetség kommunikációs főtitkárhelyettese arra a 2021 januárjától érvénybe lépő új kötelezettségre hívta fel a figyelmet, amit az […]
Sütő Ágnes, a Magyar Bankszövetség kommunikációs főtitkárhelyettese

És még ez is...