Orosz hackerekre figyelmeztet a MIVD

orosz sarló és kalapácsOroszország hackerek segítségével igyekszik megakadályozni, hogy a Nyugat katonai segítséget küldjön Ukrajnának – figyelmeztetett a holland katonai biztonsági szolgálat (MIVD), amelyet az NlTimes című holland hírportál idézett.

Az MIVD szerint az orosz katonai hírszerzés (GRU) kötelékében működő hackerek elsősorban kormányzati és kiemelten fontos infrastruktúrát támadnak. Peter Reesink, az MVID vezetője elmondta, hogy bár Hollandiát egyelőre nem érte ilyen jellegű támadás, a hackerek igyekeznek megbénítani az Ukrajnának segítséget nyújtó, illetve az Ukrajnának küldendő segélyekben részt vevő országok logisztikai rendszerét, „Hollandia pedig fontos tranzitország”.

A hírportál idézte Ruben Brekelmans holland védelmi minisztert is, aki figyelmeztetett, hogy nem pusztán kormányok, de az Ukrajnának szánt katonai felszerelések előállítói és beszállítói is célponttá válhatnak, és aláhúzta: nagyon fontos, hogy az országok közösen lépjenek fel a hackertevékenység ellen. Több nyugati ország hírszerzése a GRU 29 155-ös egységét vádolja az orosz katonai hírszerzés korábbi ezredese, a később kettős ügynökké vált Szergej Szkripal megmérgezésével is.

Az Egyesült Államok csütörtökön szintén újabb vádakat hozott nyilvánosságra az orosz katonai hírszerzés öt tagja ellen. Eszerint a GRU tisztjei 26 NATO-tagállam – köztük az Egyesült Államok – számítógépes rendszere ellen intéztek támadást a WhisperGate nevű szoftverrel.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Új vállalati nyomtatókat mutatott be az Epson

vas szept 8 , 2024
Az Epson piacra dobta új Workforce Pro EM-C800RDWF többfunkciós termékét (MFP) és Workforce Pro EP-C800RDW egyfunkciós nyomtatóját. Az Epson két új A4-es méretű, és a gyártó Replaceable Ink Pack System rendszerének köszönhetően kis helyigény mellett nagy kapacitású kellékanyagokkal dolgozik, amihez alacsony energiafogyasztás és az első oldalak gyors kinyomtatása társul. A […]
Epson Workforce Pro nyomtató

És még ez is...