Orosz agresszió: felszámolta magát az Eho Moszkvi rádió

Dmitrij MuratovTöbbségi szavazattal felszámolta az Eho Moszkvi rádiót és híroldalát a tulajdonos zrt. igazgatótanácsa – közölte Alekszej Venegyiktov főszerkesztő a Telegram-csatornáján.

A többségi tulajdonos Gazprom Media megerősítette a független hangvételű médium felszámolását. (Magyarországon a független médiumok többségét már korábban beszántották, ehhez semmiféle háborúra nem volt szükség. Emlékezzünk a Népszabadság megszüntetésére, a Magyar Telekom tulajdonában lévő Origó vagy az Index NER-esítésére. A -szerk- megj.) Az orosz tömegtájékoztatási és távközlési felügyelet (Roszkomnadzor) korábban már korlátozta az Eho Moszkvi és az ellenzéki Dozsgy online televízió adásának foghatóságát.

A Roszkomnadzor szerint a két tömegtájékoztatási eszköz rendszeresen és célzottan közölt hamis információkat Oroszország ukrajnai „különleges hadműveletéről”. A hatóság a főügyészség követelésére döntött az Eho Moszkvi és a Dozsgy elnémítása mellett. A hatóság azt állította, hogy a közölt hamis információk a harci műveletek módjára, az orosz fegyveres erők emberveszteségeire, a bombázásokra és a polgári áldozatokra vonatkoztak. A két médiumban emellett felhívások hangzottak el nyilvános tömegrendezvények megszervezésére Oroszországban.

A hatóság szombaton felhívta az orosz országos tömegtájékoztatási eszközök figyelmét, hogy az ukrajnai „különleges hadművelettel” összefüggésben ne használjanak olyan szavakat, mint „támadás”, „behatolás” vagy „hadüzenet”, és ne adjanak ki „hiteles közlésnek tűnő, de a valóságnak nem megfelelő anyagokat” ukrán városok lövetéséről és békés ukrán lakosok haláláról az orosz hadsereg akcióinak következtében. A kommüniké az Eho Moszkvi és a Dozsgy mellett a Nobel-békedíjas Dmitrij Muratov által irányított Novaja Gazeta című újságot konkrétan is megnevezte hamis információt közlő médiaként.

A Roszkomnadzor felhívta az érintett tömegtájékoztatási eszközök figyelmét arra is, hogy vizsgálatot indít a hamis hírekkel kapcsolatban, és a vétkesek ötmillió rubelig (jelenlegi árfolyamon mintegy 15 millió forintig) terjedő pénzbírságot kaphatnak, továbbá korlátozhatják tevékenységüket is. Az orosz kormány Objasznyajem (Megmagyarázzuk) címmel hírportált indított, amelyen „hiteles és ellenőrzött” információt kíván közölni az ukrajnai helyzetről és következményeiről. Dmitrij Csernisenko miniszterelnök-helyettes szerint erre a hamis információk robbanásszerű terjedése miatt van szükség.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Félvezetőgyártásának bővítését tervezi a Bosch

sze márc 9 , 2022
Nagyobb sebességbe kapcsol a Bosch a világszerte folyamatosan fennálló chiphiány elleni küzdelemben és tervei szerint tovább bővíti reutlingeni félvezetőgyárát. A vállalatcsoport azt tervezi, hogy 2025-ig további több mint negyedmilliárd eurót fordít új gyártóterületek, valamint a termeléshez szükséges tisztahelyiségek létesítésére. A Bosch ezzel a mobilitás és a tárgyak internete (IoT) területén […]
Bosch chip

És még ez is...